Új állandó kiállítás mutatja be Vörösmarty Mihály életét
2012. március 9. 15:37 MTI
Vörösmarty Mihály (1800-1855) életútját követhetik végig a látogatók relikviák, korabeli dokumentumok, kéziratok, valamint a költő személyes tárgyai és képek alapján a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum március 14-én nyíló új állandó kiállításán.
Korábban
Gartner Petra, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának művészettörténésze arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által még 2010-ben meghirdetett Felemelő évszázad című programsorozat keretében, a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében megnyíló tárlat első szobájában Vörösmarty-relikviákat, portrékat, dokumentumokat mutatnak be.
A kiállítás első helyiségében a költő életének az 1830-as évek végéig terjedő szakaszát mutatják be: egyebek között tanulmányaival, házi tanítóskodásának, lapszerkesztői munkájának emlékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
A második helyiségben kialakított biedermeier szobabelsőben egyebek között a Szózat költőjének íróasztalát mutatják be. Látható lesz az a pecsenyéstál, amely a Vörösmarty-család háztartásában "szolgált" és a költő személyes tulajdona volt, s bemutatják azt az ezüst kupát is, amelyet tisztelőitől kapott.
A költő életútját haláláig bemutató tárlat utolsó szobájában felesége és közeli barátai portréit állítják ki, továbbá képet kapnak a látogatók Vörösmarty 1840-es évekbeli politikai-közéleti, valamint az 1848-as forradalomban betöltött költői szerepéről.
Az emlékmúzeumot abban az egykori gazdatiszti házban rendezték be, ahol Vörösmarty Mihály gyermekkorát töltötte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.