Feltárják Ur városát
2012. március 14. 11:44
Amerikai kutatók tértek vissza Irakba, hogy feltárják a közel-keleti ország ősi, elfeledett romjait.
Korábban
Babilon, Ninive, Ur. Csak néhány jelentős hely azon régészeti lelőhelyek közül, amelyeket a háború és az országra kirótt nemzetközi szankciók vágtak el a külvilágtól és a tudóstársadalomtól. Mezopotámia ősi romjainak látogatói az utóbbi két évtizedben kizárólag a műkincstolvajok népes táborából kerültek ki. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az az amerikaiakból álló kutatócsapat, amely nemrég tért vissza Irakból – hogy aztán újra visszamenjen oda.
Elizabeth Stone (Stony Brook Egyetem) kollégájával, Paul Zimansky-val négy hetet töltött tavaly év végén a közel-keleti országban; ez volt egyébként az első olyan amerikai vállalkozás az utóbbi két évtizedben, amely nem a kurdok lakta régiókban folyt. Stone jól ismeri a vidéket, hiszen ott volt a 2003-as amerikai invázió körüli időkben is.
A műholdfelvételek elemzéséből és a bejárásokból kiderült, hogy a fosztogatók 3700 hektárnyi területet raboltak ki. „Ma már jobb a helyzet, komoly érdeklődés mutatkozik a szakemberek és tisztviselők részéről a munka újrakezdését illetően” – mondta el Stone, aki csapatával egy ősi település, az Ábrahám szülőhelyéhez közeli Tell Sakhariya-nál végzett feltárásokat. Ez azért lehet érdekes, mivel a Tigris és az Eufrátesz közötti területről számos ősi város ismert, de falvakat eddig csak elvétve találtak. A műholdfelvételek egy erődítmény alapjait mutatták, ám a próbaásatások végül ezt megcáfolták. A leletek között volt egy Ur uralkodói által épített ceremoniális helyiség, valamint tíz, szöveget tartalmazó agyagtábla is.
A kutatónő és csapata engedélyért folyamadott, hogy ismét megkezdjék a Sir Charles Leonard Woolley által Urban megkezdett ásatást. A neves brit archeológus a húszas-harmincas években a British Museum és a Pennsylvania Egyetem megbízásából i.e. 2600 körülre keltezhető királyi sírokat tárt fel, köztük Puabi hercegnőjének érintetlen síremlékét, ami egy csapásra híressé tette az ősi várost.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05