Az ókor legszebb ifjúja
2012. április 6. 12:48 MTI
Antinóoszt, Hadrianus római császár szeretőjét mutatja be egy csütörtökön nyílt kiállítás Olaszországban. Helyszíne a Rómához közeli Hadrianus-palota, ahol a császár és a szépséges ifjú szerette egymást. Antinóosz (latin írásmód szerint Antinous) a mai napig nem veszített vonzerejéből. Az ókorban istenként imádták, Hadrianus császár várost és templomot szentelt neki, és a mai napig a szépség és a fiatalság ikonjának számít.
Korábban
Hadrianus császár fiúszeretőjének történetét és alakjának művészi továbbélését több mint ötven szobor, dombormű, érme révén mutatja be az Antinóosz - A szépség csábítása című, november 4-ig látható kiállítás. A tárlat végigkíséri Antinóosz mítoszát az ókortól egészen a reneszánszig és a modern korig a mai Tivolival szomszédos Hadrianus-palota régészeti múzeumában. Az alkotások nagy része a palotakomplexum ásatásaiból származik, innen külföldi múzeumokba került, most pedig visszatért eredeti helyszínére.
A páratlan szépségéről ismert Antinóosszal Hadrianus császár a kis-ázsiai Bithüniában találkozott, időszámításunk szerinti 125-ben vitte magával Rómába, ahol rabszolgából a császár állandó társává vált. Három évvel később Egyiptomban Antinóosz titokzatos körülmények között a Nílusba veszett, ezért Ozirisz istenként is tisztelték. Az antik források egyaránt szólnak öngyilkosságról és gyilkosságról is.
Az ókori Rómában Hadrianus és Antinóosz szerelme volt az első nyilvánosan vállalt homoszexuális kapcsolat - nyilatkozta a sajtónak a kiállítást gondozó Marina Sapelli Ragni. Hozzátette, hogy az Antinóoszról rendezett kiállítás a Hadrianus-palotakomplexum életre keltését is szolgálja, amit az idén kapott négymillió euró európai uniós finanszírozás is segít.
A Marguerite Yourcenar Hadrianus emlékezései regényből is ismert Antinóosz ellenállhatatlan szépsége és tragikus története Marilyn Monroe modern ikonjára emlékeztet - írta a Corriere della Sera napilap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap