Bajorország a Mein Kampf kritikai kiadására készül
2012. április 25. 10:27 MTI
A Mein Kampf (Harcom) tudományos kommentárokkal ellátott kritikai kiadásával akarja megakadályozni Bajorország, hogy a tulajdonában lévő szerzői jogok 2015. évi lejárta után egyesek nagy üzletet csinálhassanak az Adolf Hitler által írt, a nemzetiszocialista ideológiát és célokat taglaló önéletrajzi mű kiadásából.
Korábban
Egy kedden Nürnbergben rendezett kerekasztal-beszélgetést követően Markus Söder bajor pénzügyminiszter (CSU) elmondta, a munkálatok már jelentősen előrehaladtak. A bajor állam 500 ezer eurós támogatással igyekszik a tudományos feldolgozást meggyorsítani és biztosítani azt, hogy a Mein Kampf 2015-ben a könyvpiacra kerüljön. A cél az, hogy "demitizálják" a szélsőjobboldali propagandairatot.
A bajor állam szerzői jogai 2015-ben lejárnak, Bajorország ezután már nem akadályozhatja meg, hogy egy harmadik fél kiadja a Mein Kampfot. A koncentrációs táborok túlélőin és hozzátartozóikon kívül a zsidó közösségek képviselői is attól tartanak, hogy az újnácik visszaélhetnek Hitler gyűlöletpamfletjével.
Bajorország a szerzői jogokra való hivatkozással eddig még mindig meg tudta akadályozni a mű kommentárok nélküli kiadását, és akaratát vitás esetekben bírósági úton is képes volt érvényesíteni. Nemrég a müncheni tartományi bíróság döntése egy brit kiadó, Peter McGee tervét húzta keresztül, aki kommentárokkal ellátott részleteket szeretett volna közölni a hitleri műből történelmi hetilapjában. McGee azonban jelezte, hogy fellebbezéssel él az ítélet ellen.
Söder elismerte, hogy 2016-tól kezdve bárki kiadhatja a Mein Kampfot kommentárok nélkül, "feltéve, hogy ez nem uszító módon történik". A pénzügyminiszter úgy látja, hogy 2016-ban bizonyos médiaérdeklődés fog irányulni a műre, és ez nagy kiadói érdeklődést vonhat maga után. Reményének adott hangot, hogy egy izgalmasan kommentált kiadással elejét lehetne venni annak, hogy a kiadóknak pénzügyi szempontból megérje piacra dobni a művet.
A kritikai kiadás mellett egyfajta iskolai célokra szánt változat kiadásával is megbízzák a müncheni Kortörténeti Intézetet. Ennek az a célja, hogy megfelelően feldolgozott szövegekkel vitára ösztönözze a fiatalokat a Mein Kampfban megfogalmazott tézisekkel. "Minden publikációban világossá akarjuk tenni, hogy mekkora esztelenség van ebben a műben, noha a következményei végzetesek voltak" - mutatott rá Söder.
Bajorország a Mein Kampf kiadása kapcsán egyelőre Nürnbergben és Münchenben tervez kiállítást. A kedden útjára bocsátott intézkedéscsomag része azoknak a beszédeknek a tudományos vizsgálata is, amelyeket Hitler a nemzetiszocialista párt nürnbergi kongresszusain tartott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap