Pesszimisták a krasznahorkaiak a vár felújítását illetően
2012. április 30. 16:23 MTI
A krasznahorkaiak szerint nem lehet megszokni a leégett vár látványát – derül ki az egyik kelet-szlovákiai hírportál felméréséből, amely a helyiek pesszimizmusát emeli ki: a válaszadóknak csak 11 százaléka vélekedett úgy, hogy a műemlék helyreállítása egy éven belül megtörténhet, míg 57 százalék szerint a vár sosem lesz már olyan, mint a tűzvész előtt.
Korábban
Bolló Péter krasznahorkai polgármester nem tudta még megbecsülni, hogy a tűz milyen károkat okozott a falu turizmusának. A szezon május közepén kezdődik, így még nem tudják, mennyire lesz jelentős az idegenforgalomból származó bevételkiesés. Igaz, most is sokan jönnek megnézni, mekkora pusztítást okozott a tűz – tette hozzá a polgármester.
A Kassa Megyei Önkormányzat képviselői májusi képviselői javadalmazásukat teljes egészében a vár felújítására ajánlják fel. Hasonló felajánlást tettek a Most-Híd párt parlamenti képviselői, összességében 20 ezer eurót gyűjtöttek e célra. A pénzösszeget pénteken adták át a párt vezetői a település polgármesterének.
A március 10-i tűzvészben erősen megrongálódott vár felújítására több polgári társulás, illetve civil személy is adománygyűjtést indított. A Szlovák Nemzeti Múzeum az egyes felajánlások számára egy központi számlát nyitott a Szlovák Nemzeti Bankban, amelyre 2013 márciusáig várják az adományokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap