Cukorbaja is volt a ritka betegségben szenvedő múmiának
2012. május 3. 08:49
2900 évvel ezelőtt a húszas éveiben járó férfi egy rákhoz hasonló betegségben hunyt el. A zágrábi múzeumban őrzött múmián végzett vizsgálat azt is kimutatta, hogy az illető cukorbetegségben is szenvedett. A kutatás ismét felélesztette azt a tudományos vitát, amely azt hivatott eldönteni, hogy mennyire voltak gyakoriak a rákos megbetegedések az ókori Egyiptomban.
Korábban
Amikor a férfi elhunyt, a balzsamozók azonnal mumifikálták a feltételezések szerint a húszas éveiben elhunyt férfi holttestét. Az agyvelőt kivették, helyére és medencecsontja köré gyantaszerű anyagot öntöttek, néhány belső szervét is eltávolították, hogy aztán testét négy vászonkötegbe bugyolálhassák. Később elszállították, s egy 2300 éves női (a hölgy neve Kareset volt) szarkofágba helyezték; a tárgy ma a zágrábi Régészeti Múzeumban lelhető fel.
A transzfert 19. századi műkincskereskedők bonyolították le. Az illetők azonban szándékosan benne felejtették a múmiát, hogy azzal is növeljék a korszak egyik legkeresettebb árujának értékét. Egészen mostanáig a kutatók azt hitték, hogy a szarkofágban a nevezett női múmia, Kareset földi maradványa található. Legnagyobb megdöbbenésükre egy új kutatás során kiderült, hogy a test valójában férfié, ráadásul egy beteg férfié.
A múmia testén árulkodó jelek voltak. A férfi egy ritka betegségben, a Hand-Schüller-Christian-betegségben szenvedett. Az elesettséggel, rossz közérzettel, hőemelkedéssel és lázzal járó betegség jelei a következők: lokális duzzanat egy régióban a bőrön, sárgásbarna csomók a hónalj bőrén és a nemi szervek környékén, hámló kiütés a hajas fejbőrön, korpázó vörös kiemelkedő foltok a fejbőrön, jobb bordaív alatti duzzanat.
A tudósok nem tudják, hogy mi okozza a ritka, 560 ezer fiatalból egyet, főleg fiatal férfiakat érintő betegséget. „Az ókorban ez halálos lehetett” – jelentette ki Dr. Mislav Cavka, a Zágrábi Egyetem orvosa, hozzátéve, hogy a rákos megbetegedés azonban ma már gyógyítható. Cavka és kollégái CT-vel, röntgennel és MRI-vizsgálattal elemezték a múmiát – olvasható a Collegium Antropologicum legfrissebb számában.
A betegség komoly pusztítást vitt végbe: a képek tanúsága szerint hatalmas lyuk keletkezett a fali lebenynél (parietalis), a beteg ráadásul cukorbajban is szenvedett, a koponya ékcsontjának töröknyerge (sella turcica) ennél fogva elvékonyodott. A múmia ezzel a harmadik olyan ismert személy lett az ókori Egyiptomból, akinél Hand-Schuller-Christian-betegséget diagnosztizáltak, esete pedig ismét felélesztette az egyiptológusok közötti vitát, hogy vajon a rák mennyire számított gyakorinak az ókorban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.