Szarmata sírt találtak Orosházán
2012. május 21. 13:37 MTI
Szarmata sírra bukkantak Orosházán szombat reggel, a belváros rehabilitációján dolgozó cég átadta a terepet a régészeknek, a leletmentés estére be is fejeződik - mondta el Rózsa Zoltán, a helyi Szántó Kovács János Múzeum igazgatója.
Korábban
Az építkezés miatt lebontott Alföld szálló tőszomszédságában fellelt sírnak szakmai szempontból az átlagosnál gazdagabb a tartalma. A régészek megállapították, hogy egy fiatal lány holttestét találták meg, akinek a sírja csodával határos módon több mint 1800 évig háborítatlan maradt - mondta Rózsa Zoltán. Hozzátette: a város területén már kerültek elő szarmata sírok, telepek, a belvárosban azonban ez az első ilyen lelet.
Az iráni eredetű szarmata törzseket a rómaiak telepítették be a mai Alföld területére. A most megtalált sírba a III. században temették el - felhúzott lábakkal, ékszereivel együtt - a lányt. A bronz leletek közül eddig egy ruhatű, fibula került elő, valamint fülbevaló és különböző gyöngyök. Restaurálásuk után a leletek az orosházi múzeum kiállítótermébe kerülnek majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Léteztek-e a valóságban a legendák női harcosai?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.