2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Azonosítják a Sziléziában legyilkolt magyar hadifoglyokat

2012. május 24. 12:41 MTI

A Vörös Hadsereg által 1945 februárjában Sziléziában lemészárolt több tucat magyar hadifogoly azonosságát tárja fel a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), közülük tizenötnek már ismert a neve.

A mai Katowicéhez tartozó Murcki településen 1944 nyarán légvédelmi bázist építettek ki a német katonák, a krími tatárok egysége és egy magyar katonai osztag számára. Fél évvel később, amikor a Vörös Hadsereg csapásai használhatatlanná tették a légvédelmi ágyúkat, a németek és a tatárok elhagyták a támaszpontot, a magyar osztag viszont megadta magát. Ennek ellenére a 29 katonát kihallgatásuk után - február 2-án - lemészárolták. Megfagyott holttesteiket a helyi lakosság csak az olvadás kezdetével után tudta közös sírban eltemetni.

Az ügyet 2005-2007 között vizsgálta a háborús és kommunista bűnöket feltáró IPN ügyészsége, amely a bűntény - azóta elhunyt - szemtanúit is kihallgatta. Az eljárást felfüggesztették, mert nem sikerült kideríteni az áldozatok nevét, de az tudható, hogy egyikük tábori lelkész volt és a gyilkosok között a szovjet hadseregben szolgáló nők is voltak.

Katowice város kezdeményezésére az ügyészségi vizsgálat újraindul, s ezzel összefüggésben Tischler János történész, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta: intézete közvetítésével magyar szakértők is részt vesznek az eljárásban. Köztük van Horváth Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírokat Gondozó főosztályának kelet-európai szakreferense, aki elsőként azonosított néhány nevet a magyar archívumokban található dokumentumok alapján. Újabb adatokat múlt csütörtökön a Lengyel Vöröskereszt levéltára ismertetett a sziléziai város vezetőségével, így a mai napig 15 katona neve, több mint felük születési dátuma és esetenként szülőhelye is ismert.

A tervek szerint az azonosításon kívül, amelynek keretében Tischler szerint ősszel várhatóan exhumálják az áldozatokat, a hozzátartozókat, rokonokat is megkeresik. Végül a lengyelek méltó síremléket kívánnak állítani a magyar áldozatoknak, amelyen feltüntetnék a meggyilkolt hadifoglyok neveit is. A magyar tömegsírt a rendszerváltásig a helyi lakosság, azóta a sziléziai kultúrát támogató Felső-Sziléziai Egyesület ápolta. A közeli erdei út 2011 óta a Magyar utca (ulica Wegierska) nevet viseli.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár