Botrányos műalkotások
2012. május 30. 13:29
A művészet célja, hogy érzelmet, reakciót váltson ki a megfigyelőből. Néha azonban egy festmény, szobor, fénykép vagy egyéb alkotás nem a művész által elvárt választ váltja ki a szemlélőből. Erre a legjobb példa a legutóbbi dél-afrikai kiállítás, ahol egy kép fedetlen nemi szervvel ábrázolja a nőügyeiről és korrupciós botrányairól is ismert Jacob Zuma dél-afrikai elnököt. A johannesburgi Goodman Gallery azóta megegyezett Zuma pártjával: a bírósági eljárás megszüntetéséért cserébe leveszi a falról a festményt. Persze arra is akadt példa a történelemben, hogy egy botrányos alkotás évszázadokon át "kísértsen". Most ezekből adunk közre válogatást.
Korábban
A dárda
A Brett Murray készítette A dárda című festmény a Dél-Afrikai Köztársaság elnökét, Jacob Zumát ábrázolja, kiemelve annak nemi szervét. A provokatív alkotás villámként csapott le a művészvilágon belül, s szinte az egész országot lázba hozta. A kritikusoknak nem tetszett a mű, véleményük szerint nem csak vulgáris, hanem még csak nem is eredeti, hiszen a művész ugyanabban a stílusban és színsémában dolgozott, mint Shepherd Fairey, aki a Barack Obama elnököt ábrázoló híres posztert készítette.
Természetesen a művészetpártolók sem voltak oda a mű láttán. Ráadásul néhány nappal ezelőtt a Zuma-szimpatizánsok megrongálták a művet, piros X-et rajzolva az arcára, s fekete festéket kenve a portréra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap