Királynét koronáznak Pozsonyban
2012. június 14. 09:49 MTI
A jövő hétvégén már tizedik alkalommal rendezik meg Pozsonyban a Koronázási ünnepségek című rendezvénysorozatot, amellyel a magyar királyok, királynők és királynék egykoron itt zajlott koronázására emlékeznek a pozsonyiak.
Korábban
A Koronázási ünnepségek - amelynek során az itt koronázott magyar királyok koronázását több mint száz színész segítségével játsszák újra - az egyik legközkedveltebb, évről évre nagy tömeget vonzó kulturális eseménynek számít Pozsonyban. A több kísérőrendezvénnyel megrendezett Koronázási ünnepségek idei évada június 22. és 24. között - részben az eredeti helyszíneken - zajlik majd. A koronázás ceremóniáját jövő hét vasárnap a Fő téren játsszák újra.
"A tizedik koronázási ünnepség korhűbb, érdekesebb és érthetőbb lesz, mint eddig bármely alkalommal" - hangsúlyozta Miroslav Vetrík a rendezvény alapötletét felvető Koronázó Pozsony polgári társulás vezetője az ünnepségsorozat szerdai sajtóbemutatóján Pozsonyban. A szervező szerint az idei "koronázás" annyiban lesz más, mint az előző évadok, hogy a "király és a királyné" mellett a többi résztvevő is nagyobb szerepet kap az eddiginél. Hozzátette: az egyes történelmi alakokat megszemélyesítő színészeket - korabeli festmények alapján - megszólalásig hasonlóvá maszkírozzák az 1655-ben zajlott koronázás résztvevőihez.
A Koronázási ünnepségek keretében az idén Eleonóra királyné, III. Ferdinánd harmadik feleségének "újrakoronázására" kerül sor. A királynét Lucia Komorovská, egy fiatal konzervatóriumi hallgató személyesíti meg. Mint elmondta: bár a szerep eljátszása felkészülést igényel, úgy érzi, viszonylag könnyen azonosulni tud majd a zenét, táncot és a művészeteket kedvelő koronás fővel.
A "királyné" és a koronázási menet öltözéke a korhűség megőrzése okán szintén korabeli minták alapján készül. Azok elkészítése több hónapig tartott, ami a szervezők szerint nem is meglepő, hiszen például csak a királyné ruháján a gyöngydíszítések felvarrása több mint két hetet vett igénybe. Az ünnepségre készült ruhákból a szervezők a jövő évben kiállítás megnyitását is tervezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.