2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták Ausztrália legrégebbi sziklarajzát

2012. június 19. 10:39 MTI

Ausztrália legöregebb sziklarajzát találta meg egy archeológus, aki szerint az őslakosok által készített szénrajz 28 ezer éves lehet.

Bryce Barker hétfői sajtóértekezletén elmondta, hogy a sziklarajzot még tavaly júniusban találta a Nawarla Gabarnmang néven ismert sziklamenedéknél végzett feltárása során. Szavai szerint az oszlopszerű lábakon nyugvó, természetes sziklatetőn számtalan festett rajz látható, a szénnel készült ábra egy földbe temetett gránitdarabon volt.

Az őskori alkotás korát mostanra sikerült megállapítania az új-zélandi Waikato Egyetem radiokarbonos kormeghatározással foglalkozó laboratóriumában. A Dél-Queenslandi Egyetem archeológusa közölte, hogy míg a legtöbb barlangrajz ásványi festékanyagokkal készült, és ezért nehéz megállapítani a korukat, a szénrajz eredetének ideje pontosan kimutatható a radiokarbonos vizsgálattal.

A professzor meggyőződése, hogy az Ausztráliában eddig megismert és egyértelműen meghatározott korú ősi sziklarajzok közül a legöregebbet sikerült felfedeznie, ami egyúttal a világ legrégibb sziklarajzai közé sorolható. A világ legöregebb, 40 ezer 800 évesként számon tartott sziklarajza a spanyol El Castillo barlang falát díszíti.

Baker azt is bejelentette, hogy olyan bizonyítékokra is bukkant, amelyek arra utalnak, hogy a sziklamenedéknél, ahol a rajzot felfedezte, már 45 ezer évvel ezelőtt is emberek éltek. Sally May, az archeológus kutatásaiban nem érintett, független ausztrál szakértő "hihetetlenül jelentősnek" nevezte a felfedezést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár