Megtalálták Claudel ellopott Rodin-szobrát
2012. június 25. 17:54 MTI
Egy Lyon környéki régiségboltban megtalálták Camille Claudel Rodinről mintázott bronz mellszobrát, amelyet 13 éve loptak el. Az ügyben két embert őrizetbe vettek - jelentette be a hét végén a francia rendőrség.
Korábban
A nyolc kilogramm súlyú és mintegy egymillió euró (287 millió forint) értékű szobor egy nagyszabású rendőri akciónak köszönhetően került meg. A hatóságok a térségben történt rablások nyomán indítottak széles körű nyomozást.
Claudel az 1880-as évek közepén lett Auguste Rodin tanítványa, ám hamarosan egymásba szerettek, és viharos, szenvedélyes kapcsolatuk alatt számos szobrot formáltak egymásról.
A most fellelt Rodin-portrét még 1999-ben lopták el a közép-franciaországi Clermont Ferrand melletti Gueret múzeumból. A francia rendőrség június 19-én érte tetten azt a régiségkereskedőt, aki éppen teherautójára akarta pakolni a szobrot Lyontól 60 kilométerre északra.
A férfit őrizetbe vették, és a lyoni ügyészség eljárást indított ellene. Az ügyben szereplő másik előállított személyéről egyelőre nem adtak felvilágosítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.