A szoba, ahol az új Japán megszületett
2012. július 17. 10:00
Pontosan abban az állapotában adják át a nagyközönségnek Douglas MacArthur amerikai tábornok tokiói dolgozószobáját, ahogyan azt a csendes óceáni hadsereg parancsnoka hatvan évvel ezelőtt úgy hagyta.
Korábban
Az 1880-ban Arthur MacArthur tábornok fiaként született Douglas MacArtur a katonai akadémia elvégzése után került az Egyesült Államok hadseregének gyalogságához 1903-ban. Az első világháborúban a dandártábornoki fokozatig jutott, majd 1930-ban nevezték ki tábornokká, ahonnan 1937-ben nyugállományba vonult. A második világháborúban ismét tábornoki címet viselt, s jelen volt a japánokkal történő fegyverszünet aláírásakor is 1945. szeptember 2-án a USS Missouri csatahajó fedélzetén. A több tucat kitüntetéssel büszkélkedhető MacArthur tevékenyen részt vett a koreai háború amerikai katonai vezetésében is.
MacArthur és Hirohito
Az egyik tokiói irodaház hatodik emeletén levő, megnyitásra váró szobában minden bútor eredeti, így a székek, az asztalok és az a karosszék is, amelyben MacArthur foglalt helyet, miközben Japán újjáépítését felügyelte, s ahol a legendás amerikai tábornok gyakorlatilag az új japán alkotmány felett bábáskodott. Az alkotmányozási folyamat során megfosztották a japán császárt isteni tulajdonságától, ugyanakkor a demokratikus átmenet névleges vezetőjének szerepét osztották rá. De ez volt az a szoba is, ahol a legfontosabb rendszerszintű átalakítások (földreform, választójogi törvény) megszülettek, s jelentős változások álltak be a japán oktatás, a munkajogok, a közegészségügy és a nők helyzete terén.
Az épület a japán Dai-Ichi Life biztosítótársaság tulajdonába került, amely most azt tervezi, hogy megnyitja a szobát, tudván azt, hogy a japánok mennyire nincsenek tisztában a szimbolikusnak is nevezhető dolgozószobának a japán történelemben betöltött szerepéről. Az iroda Hirohito császári ama palotájára néz rá, amely luxusépületet a szövetségesek megkímélték a Japán elleni támadáskor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap