Így élték túl a maják a szárazságot
2012. július 18. 08:51
Víztározókat, csatornákat és zsilipeket építettek az egyik maja metropolisz lakói, akik ezzel évszázadokon át tudták biztosítani a víz fenntarthatóságát. A sors fintora, hogy a maja civilizáció bukását éppen a szárazság okozhatta.
Korábban
Az év egyharmadában egy szem eső nem esett az ősi Tikal városára, a 8. században azonban már 80 ezer ember zsúfolódott össze a ma Guatemalában található metropoliszban. A Tikalban dolgozó régészek szerint a város lakói annak köszönhették civilizációjuk ezer éven át tartó fennmaradását, hogy a víz fenntarthatóságát feltűnően sokáig biztosítani tudták.
Tikal vízszükségletét a kikövezett víztározókkal tudták garantálni, mindezt úgy, hogy az esővizet nyolc hónapon keresztül gyűjtötték – írták kutatók a Proceedings of the National Academy of Sciences hétfőn megjelent számában. A korai vízvezeték-rendszer végül igen hatásosnak bizonyult. „Ezek az emberek képesek voltak arra, hogy földjüket és vizüket 1500 éven keresztül, megszakítás nélkül, fenntartható módon használják” – mondta el a kutatásban részt vevő Vernon Scarborough, a Cincinnati Egyetem antropológusa. A régészek egy többszintű, zsilipekkel ellátott hatalmas gátat is találtak. Ez a maják területének legnagyobb ismert hidraulikus építménye.
Scarborough kollégáival együtt víztározókat, csatornákat és ősi zsilipeket vizsgált, amiből sikerült rekonstruálni a város technikai fejlődését. Tikal első lakói i.e. 500 körül költöztek a városba. Az első telepesek még a természetes forrásokból elégítették ki vízigényüket, de ahogy a populáció nőtt, a források egyre kevesebbnek bizonyultak. A városlakók ezért úgynevezett arroyók ásatásába fogtak, amelyeket kiköveztek, s amelyeket víztározóvá alakítottak. Ezek a tározók több ezer liternyi vizet voltak képesek tárolni; az egyik legnagyobb, a Palota Víztározója például 74,631 köbmétert.
A maják végzetét azonban mégis az időjárás kedvezőtlenné fordulása okozta – vélekednek a kutatók. Tikal virágzásának – ami 700 és 900 közé tehető – végét szintén a szárazság jelentette, amit tovább súlyosbított, hogy lakosságszám is elviselhetetlenné nőtt, ami azt jelentette, hogy már nem volt tovább fenntartható a kényes egyensúlyra épülő rendszer.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap