Robbanó csokival akarták megölni Churchillt
2012. július 19. 08:54
Egy hetven évvel ezelőtt íródott levélben az áll, hogy a nácik egy robbanó csokoládéval akarták volna eltenni láb alól Nagy-Britannia háborús miniszterelnökét, Winston Churchillt. A merényletet titkosügynökök hajtották volna végre, ami az egyik Rothschild báró fellépése nyomán hiúsult meg.
Korábban
Hitler bombaszakértői azt tervezték, hogy egy robbanószerkezetet vékony csokoládéréteggel vonnak be, majd azt egy drága fekete-aranypapírba csomagolják.
A németek a Nagy-Britanniában tevékenykedő titkos ügynökeik segítségével akarták elrejteni a csokoládészeleteket abban az étkezőben, ahol a világháború éveiben a háborús kabinet fogyasztotta ebédjét. A csokoládénak álcázott szerkezetben elég robbanóanyag volt ahhoz, hogy bárkit megöljön néhány méteren belül.
A merénylettervet azonban a brit ügynökök hamar felgöngyölítették, s bizalmasan figyelmeztették erről az MI5 egyik magas rangú tisztviselőjét, Lord Victor Rothschildot, még azelőtt, hogy Churchill élete veszélybe került volna.
Rothschild báró – a híres bankárcsalád sarja, aki a civil életben biológusként dolgozott – levelet írt az egységében dolgozó grafikusnak, hogy készítsen poszter méretű képeket, amelyeken a lakosságot figyelmeztették a küszöbön álló akcióra.
A báró Laurence Fishnek címezte 1943. május 4-i keltezésű levelét, amelyet a londoni Parliament Street-i titkos bunkeréből fogalmazott meg. A levelet a művész felesége, Jean Bray találta meg, miután átkutatta elhunyt férje hagyatékát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap