Nem keveredett egymással a modern és a neandervölgyi ember
2012. augusztus 15. 14:33 MTI
A modern és a neandervölgyi ember génállományának bizonyos fokú egyezése sokkal inkább egy közös ősre, nem pedig a két faj keveredésére vezethető vissza - állapította meg egy brit tanulmány.
Korábban
A modern ember negyvenezer évvel ezelőtt érkezett Afrikából az európai kontinensre, ahol már régóta élt a neandervölgyi ember. A Homo sapiens és a Homo neanderthalensis mintegy 15 ezer évig élt egymás mellett, majd a neandervölgyi ember kihalt. A sok évezredes "szomszédság" okán végeláthatatlan vita folyik a kutatók között arról, hogy keveredett-e a modern és a neandervölgyi ember, vagy sem.
Az afrikai kontinensen kívül élők a DNS-ük négy százalékban osztoznak a neandervölgyi emberrel. A Cambridge-i Egyetem kutatói által vizsgált demográfiai minták szerint a modern emberek szó szerint messze álltak attól, hogy "bizalmas kapcsolatba" kerüljenek neandervölgyi társaikkal. Az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratának (Proceedings of the National Academy of Sciences, PNAS) legújabb számában közölt eredményeik szerint a két faj genomjában felfedezett azonosságok egy 500 ezer évvel ezelőtt élt közös ősre vezethetőek vissza.
A mostani eredmények megkérdőjelezik azokat a korábbi tanulmányokat, amelyek a két faj kereszteződését - a hibridizációt - tették felelőssé a DNS-ben fellelhető azonosságokért. A leletek tanúsága szerint a neandervölgyiek kihalását az élelemszerzésben és szaporodásban is "ügyesebb" modern emberek okozták.
Egy 2010-es tanulmány szerint a neandervölgyi emberek génjei mintegy 70 ezer évvel ezelőtt keveredtek először a modern emberével a fajok közötti kereszteződés nyomán valahol a Közel-Kelet térsége közelében. A modern nem-afrikai emberek több genetikai hasonlóságot mutatnak a neandervölgyiekkel, mint az afrikaiak, mintegy alátámasztva azt a feltevést, amely szerint a keveredésre akkor került sor, amikor az első korai emberek elhagyták Afrikát, és megindultak Európa, illetve Ázsia felé - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap