Női csontokat rejt III. Richard sírja
2012. november 5. 09:05
Egy női csontvázat találtak a III. Richard angol király végső nyughelye után kutató régészek. A földi maradványok valószínűleg a rendház alapítójához tartozhattak.
Korábban
A Leicesteri Egyetem régészei szeptemberben jelentették be, hogy emberi maradványokat találtak a város parkolója alatt fekvő történelmi templom romjainál. A felfedezést Nagy-Britannia szerte azóta is nagy érdeklődés övezi, különösen azért, mert az egyik csontvázon látott sérülések pontosan megfelelnek az utolsó Plantagenet-uralkodó haláláról szóló leírásoknak.
III. Richard súlyos gerincferdülésben (szkoliózisban) szenvedett, és bár Shakespeare drámájával ellentétben nem volt púpja, egyik válla magasabban volt, mint a másik. A rózsák háborújának veszteseként III. Richárd szerény temetésben részesült, a ferences rendi Grey Friars templomban helyezték végső nyugalomra. A templomot az 1530-as években rombolták le, ám a dokumentumok szerint a sír megúszta a pusztítást.
A kutatók most azt állítják, hogy az ott fellelt második csontváz a ferences rendház alapítójáé, Ellen Luenor lehet. Azonban míg a III. Richard csontjainak vélt leletek DNS-vizsgálatai meg nem erősítik az eredeti elképzelést, sokkal pontosabb kép a második felfedezett csontvázzal kapcsolatban sem fog kialakulni.
Mathew Morris kutatásvezető elmondása szerint nem számítottak arra, hogy a rendházon belül női csontokat találnak. Tudomásuk szerint legalább egy nő kapcsolatba hozható a ferences templommal, ez pedig nem más, mint Ellen Luenor, aki férjével együtt segédkezett a középkori rendház megépítésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap