Akik nem nyugodhattak békében
2012. november 29. 14:22
Kihantolták kedden a 2004-ben elhunyt Jasszer Arafat földi maradványait, hogy nemzetközi igazságügyi szakértők meg tudják állapítani, mérgezés áldozata lett-e vagy sem a néhai palesztin vezető. Rajta kívül számos más ismert ember maradványait exhumálták az elmúlt évszázadokban. Összeállításunkban nyolc híres történelmi személy kihantolásának okait és körülményeit mutatjuk be.
Korábban
Kolumbusz Kristóf: két helyen nyugodhat
Kolumbusz végakarata szerint az általa mindvégig Indiának hitt Amerikában szeretett volna nyugodni, ám 1506-os halálakor mégsem keltek át maradványaival az óceánon, hanem a spanyolországi Valladoid városában helyezték örök nyugalomra, ahonnan pedig egy sevillai kolostorba vitték. Azonban 1542-ben a testet innen is kihantolták, s Hispaniola szigetére szállították, ahol Santo Domingóban, a Dominikai Köztársaság fővárosában temették el.
A 17. század végén Spanyolország átengedte a sziget nyugati felét a franciáknak, így Kolumbusz testét Kubába vitték. Kuba függetlenségének kikiáltását követően a felfedező teste ismét átkelt az Atlanti-óceánon; ezúttal a sevilla-i katedrálisban helyezték el. Legalábbis ez az elfogadott elmélet: van ugyanis egy a felfedező nevével ellátott, csontokat tartalmazó láda a dominikai főváros Kolumbusz-emlékművénél is. A sevilla-i maradványokból vett DNS-minta a vizsgálatok szerint egyezik Kolumbusz Diego nevű testvérével, aki szintén Sevilla környékén van eltemetve. A Santo Domingo-i maradványokat azonban eddig még nem engedték megvizsgálni a hatóságok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap