Holokausztáldozatok hamvaival festett egy svéd művész
2012. december 6. 12:05
A holokausztáldozatok földi maradványainak meggyalázásával vádolnak egy svéd művészt, miután kiderült, hogy a férfi a majdaneki koncentrációs tábor krematóriumából gyűjtött hamvakat használta fel egyik alkotásához.
Korábban
Vizet és a holokauszt során elhunytak hamvait használta fel Carl Michael von Hausswolff a svédországi Lund városának egyik galériájában található, szürke csíkokat ábrázoló festményéhez. „Ki tudja, lehet, hogy a hamvak pont az én szeretteimből maradtak hátra” – nyilatkozta a svédországi zsidóság egyik vezetője, a holokauszt során több családtagját is elveszítő Salomon Schulman, „undorítónak” nevezve von Hausswolff festményét.
A művész 1989-ben, majdaneki látogatása alkalmával gyűjtötte össze a hamvakat. Mint von Hausswolff fogalmazott: „a hamvak az emberek lelkét és emlékét őrzik; azokét az áldozatokét, akiket más emberek kínoztak meg és gyilkoltak le a 20. század legkegyetlenebb háborújában”. A majdaneki koncentrációs tábor 34 hónapon keresztül, 1941 és 1944 között működött, területén 79 ezer embert – többségükben lengyel zsidókat – mészároltak le.
A most kipattant botrány ellenére a lundi galéria tulajdonosa, Martin Bryder védelmébe vette az alkotást. „Kérem, jöjjenek el a galériába, nézzék meg a festményt és döntsék el, hogy mennyire ellentmondásos” – közölte Bryder.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap