Máig meghatározza Kína és Japán kapcsolatát a nankingi mészárlás
2012. december 13. 12:14 MTI
Több százezer halálos áldozatra emlékeztek a japán katonák által elkövetett nankingi mészárlás 75. évfordulóján csütörtökön Kínában. A II. világháború előtt 1937-ben, Nanking elfoglalásakor több mint 300 ezer kínait, köztük csecsemőket és öregeket gyilkoltak le a japán megszállók - emlékeztet a nankingi évfordulós eseményről beszámoló kínai média. Idézi a város párttitkárának beszédét, amelyben Jang Vej-cö a "modern emberi civilizáció legsötétebb korszakának" nevezte a mészárlást.
Korábban
Csiangszu tartomány székhelyén helyi idő szerint 10 órakor szólaltak meg a szirénák, majd kilencezren, köztük az Egyesült Államokból, Kanadából, Dél-Koreából, Japánból és Európa több országából érkezettek végigvonultak a hatalmas emlékcsarnokon. Az esemény zárásaként egy többnyire idősebbekből álló japán kórus énekelt. Korábban 200 nankingi és Japánból érkezett buddhista szerzetes imádkozott annál a falnál, amelyre az áldozatok nevét vésték fel.
Nankingban 1937. december közepétől 1938 februárjáig heteken át folyt a rombolás, a gyújtogatás és az öldöklés. A japán katonák fegyvertelen kínai katonák és polgárok, nők és gyerekek tömegével végeztek kegyetlen módon. Kínában széles körben ismert, hogy a megszállók a kivégzéseket egymással vetélkedve hajtották végre, kínaiak ezreit fejezték le, szúrták le bajonettel. Voltak, akiket élve temettek el, kibeleztek, másokat benzinnel lelocsoltak és felgyújtottak. Nők tízezreit erőszakolták meg a nyílt utcán.
Kínai hivatalos adatok szerint az 1213 túlélőből ma 200-an élnek, a legfiatalabb közülük 75 éves. A két szomszédos ország viszonyára, a két nép kapcsolatára a mai napig hatással vannak az élő és átörökített emlékek. A különböző természetű kétoldalú konfliktusok kezelésekor a kínai átlagemberek és politikusok érzékenysége mögött rendszerint ezek húzódnak meg.
Kínában ez volt az első évfordulós megemlékezés azóta, hogy Tokió és Peking között elmérgesedett a viszony a kelet-kínai tengeri területi vita miatt. Kína csütörtökön - első ízben - felderítő repülőgépet küldött a térségbe, ahol jelenleg legalább négy hajója tartózkodik. A gép 10 óra körül berepült a Tiaojü-, japánul Szenkaku-szigetek légterébe, mire Japán nyolc F-15-ös vadászgépet küldött a helyszínre. Tokió tiltakozott a történtek miatt, Peking pedig "normálisnak" nevezte az akciót, és Japánt a "területsértések" beszüntetésére szólította fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap