Így gyilkolták meg III. Ramszeszt
2012. december 18. 16:11
Elvághatták III. Ramszesz egyiptomi fáraó torkát, vélik a szakértők egy friss elemzést követően. A CT-vizsgálat megmutatta, hogy az uralkodó múmiájának nyakán egy hét centiméter széles és igen mély vágás található, amely minden valószínűség szerint végzetes lehetett.
Korábban
III. Ramszesz titkát évszázadokon keresztül fedte és őrizte az a lepel, amelybe betakarták a fáraó testét, s amelyet a felbecsülhetetlen értékű lelet megóvása érdekében mindezidáig nem is háborgattak. Az új felfedezés nyilvánosságra hozásáig rengeteg elmélet látott napvilágot III. Ramszesz (i.e. 1221-i.e. 1155) halálának okáról; a történészek igen hevesen vitatták, hogyan hunyt el az Egyiptomi Újbirodalom utolsó nagyhatalmú uralkodója.
Ókori dokumentumok – például a Torinói Jogi Papirusz – szerint i. e. 1155-ben III. Ramszesz háremének tagjai kíséreltek meg ellene merényletet egy palotai puccs során. Azonban az már kevésbé volt egyértelmű, hogy a merénylet sikeres volt-e. Egyesek úgy vélik, hogy igen, míg más források szerint a huszadik dinasztia második fáraója – bizonytalan ideig bár, de – túlélte az ellene irányuló támadást.
A CT-vizsgálat tárta fel a fáraó torkát ért vágást
Az említett jogi papirusz négy különböző bírósági tárgyalást említ, s felsorolja azoknak a büntetéseit, akik részt vettek a bűncselekményben; köztük szerepel a fáraó két ismert felesége közül az egyik, Tije és fia, Pentawere herceg, a potenciális trónörökös. Az írás szerint Pentawere-t – aki Ramszesz fiai közül egyedüliként részt vett az összeesküvésben – a tárgyaláson bűnösnek találták, majd önkezével véget vetett életének.
III. Ramszesz múmiáját Albert Zink olasz paleopatológus és kollégái elemezték. Vizsgálat alá vetettek továbbá egy másik, a Királyok Völgyében található sírban lévő, azonosítatlan testet is, amelyről úgy vélik, a lázadó fiúé lehet. A csapat tagjai a leleteknek ma is otthont adó Kairói Múzeumban CT- és DNS-elemzéseket végeztek a maradványokon. A számtalan győztes háborút megvívó fáraó testének elemzése kiderítette, hogy egy igen mély, 7 centiméter széles seb található a torkán a gége felett, amelyet az orvosszakértők szerint egy éles penge ejthetett azonnali halált okozva.
„A vizsgálatok előtt szinte semmit sem tudtunk III. Ramszesz sorsáról. A kutatók, akik eddig röntgenfelvételekről vizsgálták a testet, semmilyen sérülést nem vettek észre rajta. CT-felvételeket pedig akkor még nem készítettek” – mondta Zink. „Nagyon meglepett, amit találtunk, eleinte még úgy véltük, hogy nem a vágásba halt bele az uralkodó. Elképzelhetőnek tartottuk, hogy csupán a balzsamozó ügyetlensége következtében keletkezett a seb, azonban ez igen valószínűtlen lenne, s erre mindezidáig nem találtunk példát a balzsamozás történetében” – tette hozzá a kutató. Az ókori balzsamozók egy „Hórusz-szem” amulettet is az elhunyt uralkodó nyakára helyeztek a mumifikálás folyamata során, hogy a „gyógyulást” elősegítsék.
A lázadó és "halál utáni büntetését" töltő trónörökös
A DNS-vizsgálatok kiderítették, hogy a királyi kamrában talált másik múmia halálakor 18 éves és a fáraó vérrokona lehetett, s valószínűleg a puccsista Pentawere-ről van szó. A fiatalember maradványainak elemzésekor szokatlan sűrű ráncokat és redőket fedeztek fel a kutatók, továbbá a mellkasa is rendellenesen „fel volt fújódva”. Zink szerint – szembehelyezkedve a torinói írás állításával – mindez azt mutatja, hogy a trónörököst megfojtották. A testet továbbá nem a szokásos módon mumifikálták, csupán egy „tisztátalan” kecskebőrrel volt lefedve, ami egy ősi, halál utáni büntetésként értelmezhető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap