2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A péniszisten templomára bukkantak Szozopolban

2013. január 16. 12:22

A bulgáriai Szozopol városa újabban ontja magából a furcsaságokat és a meghökkentő leleteket. A tavalyi két vámpírsír felfedezése és a Keresztelő Szent János maradványainak hitt csontok megtalálását követően a régészek most egy újabb bejelentéssel rukkoltak elő: rábukkantak egy templomra, amit a fallikus istennek, Priaposznak szenteltek fel.

A férfiasságának igen nagy méreteiről ismert Priaposz volt az egyik legkülönlegesebb isten az ókori rómaiaknál, akit a termékenység uraként és a férfiember legrosszabb rémálmának – a merevedési zavar – megelőzőjeként tiszteltek. A római férfiak mély tisztelettel adóztak a számukra talán legkedvesebb isten előtt, akit egyfajta „metafizikai” Viagraként értelmeztek, hogy amikor kell, ne mondjanak csődöt.

Bolgár régészek legutóbb arról számoltak be, hogy számos árulkodó leletet fedeztek fel Priaposz templomának ásatási helyszínén, köztük egy agyagból készült falloszt az isten nevének feliratával. Bozsidar Dimitrov, a bolgár Nemzeti Történeti Múzeum vezetője elmondta, a fellelt lelet egyfajta közös ajándék lehetett férfiak egy csoportjától az isten számára, amelyet abban a reményben helyeztek el a templomban, hogy a megfelelő időben megkapják áldását.

A Sofia Globe című bolgár újság, amely először számolt be a nem mindennapi régészeti felfedezésről, nem említette meg, hogy pontosan milyen feltételeknek kell megfelelnie egy fallosz-isten templomának, azonban a cikkből kiderült, hogy az ehhez hasonló felfedezések igen ritkák, hiszen Priaposz egy kisebb istenség volt a római hitvilágban – ellentétben azokkal, akikről bolygókat neveztek el –, bár tény, sokaknak ő volt a legkedvesebb.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár