Tucatnyi Munkácsy-festmény látható Szegeden
2013. január 21. 13:46 MTI
Munkácsy Mihály több mint egy tucatnyi festménye látható keddtől a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében. Az alkotások közül tíz Pákh Imre gyűjteményéből származik.
Korábban
Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense elmondta, hogy a tavalyi rekord, a csaknem 50 ezres látogatottságú szegedi Munkácsy-kiállítást követően a múzeum és a Munkácsy Alapítvány tárgyalásokba kezdett egy vidéki bázis kialakításáról. Az egyeztetéseket siker koronázta: a Pákh Imre-kollekció tíz darabja a Móra-múzeumban marad, és folyamatosan látogathatóvá válik - fogalmazott a muzeológus. - A keddtől, a magyar kultúra napjától megtekinthető tárlat nem egy hagyományos értelemben vett állandó kiállítás, hiszen a festmények folyamatosan cserélődni fognak.
Jelenleg szalonképek és tájképek mellett az Ásító inas, valamint a tavaly több mint 150 millió forintért Pákh Imréhez került, a Pásztorlány az erdőben című kép látható a díszteremben. Az érdeklődők megcsodálhatják a múzeum tulajdonában lévő Munkácsy-alkotásokat is: a Honfoglalás szín- és szénvázlatát, illetve a Felszolgáló lány című képet. A sajtóreferens közölte, hogy a tervek szerint a frissen megvásárolt festményeket a jövőben Pákh Imre és stábja a szegedi Móra-múzeumban mutathatja be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.