2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Stonehenge az eddig véltnél ötezer évvel korábban lakott volt

2013. április 19. 12:59 MTI

A Stonehenge környéke az eddig véltnél ötezer évvel korábban, már 9500 esztendővel ezelőtt lakott volt - állítják brit régészek. Az előkerült tárgyak szénizotópos kormeghatározása azt mutatja, hogy időszámítás előtt 7500-től egészen 4700-ig jelen voltak emberek a környéken.

A kettős kőtömbkörtől másfél kilométerre folyó ásatások során kerültek elő olyan leletek, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy időszámításunk előtt 7500 táján már éltek a vidéken emberek. A településükről előkerült tárgyak szénizotópos kormeghatározása azt mutatja, hogy időszámítás előtt 7500-től egészen 4700-ig jelen voltak emberek a környéken.

Mindez azt jelenti, hogy már a középső kőkorszakban lakott volt a terület, és az akkori emberek emelték az első kőművet a későbbi Stonehenge helyén. Pár ezer évvel később azután az újkőkori emberek váltották fel őket, illetve olvadtak velük egybe.

David Jacques, az ásatás vezetője szerint a Stonehenge-re úgy kell tekinteni, mint kultúrák egybeforrásának helyére - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap megjegyezve, hogy április 19-én, pénteken este a BBC egyes tévécsatornája The Flying Archeologist címmel bemutatja a legfrissebb leleteket és magát a feltárást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár