A városi kerékpározás kultúrtörténete
2013. május 6. 12:47
Egykorú hírlapi tudósítások szerint először 1828 táján jelent meg a fővárosban emberi erővel hajtott kétkerekű jármű; Széchenyi István és Wesselényi Miklós angliai útjukról hoztak magukkal egyet a német Karl Friedrich Drais által konstruált, draisine névre keresztelt, lábbal hajtott szerkezetből, amelyet a zsibói kastély parkja mellett a pesti Duna-parton is bemutattak.
Korábban
„Egy év óta beszélnek és írnak e gépről, amely arra van hivatva, hogy szegény ember is versenyezhessen a lovagokkal. Igen egyszerű az egész; a két láb hajtja, a kezek kormányozzák. […] Fölülök rá, csak hozzanak Pestre is, s én is lovagolok a városerdőben, nem csupán a méltóságos urak. Gyerekjátékformának látszik, pedig fontos találmány lehet.” — ezt már 1868-ban írta a Vasárnapi Ujság című képes hetilap. Ebben az időben jelentek meg ugyanis az első pedállal hajtott velocipédek Pest-Budán — nem kis feltűnést keltve az addig lovakhoz és omnibuszokhoz szokott városlakók körében.
Az új közlekedési és sporteszköz gyors terjedését jelzi, hogy 1869-ben az újságokban már olvasható volt a Kertész és Eisert cég hirdetése, amelyben velocipédeket kínáltak megvételre. A komoly technikai tudást igénylő eszköz megjelenését követően egyre-másra alakultak a kerékpáriskolák — például a József körúti Attila Kerékpáriskola —, ahol a budapesti urak és hölgyek megtanulhatták a „vasparipa” kezelését.
1881-ben megalakult a Budapesti Vasparipa Egyesület Előre, majd az 1890-es években sorra jöttek létre a kerékpárt, mint a polgári időtöltés eszközét népszerűsítő egyletek, mint például az 1893-ban alakult Budai Kerékpár-Egylet, az 1896-os alapítású Condor Kerékpár-Egylet vagy az 1898-ban létrehozott Edison Kerékpár-Egyesület. 1897. június 13-án a Budapesten működő kerékpáros egyletek közös virágkorzót rendeztek az Andrássy úton és a Városligetben, amely látványosságot azután később is többször megrendeztek.
A kerékpáros versenysport popularitását jelzi, hogy 1896-ban adták át a Millenniumi sporteseményeknek helyt adó Millenáris pályát a Csömöri úton, amely Európa egyik legrégibb, ma is álló kerékpáros versenypályája. Itt rendezték meg azután 1928-ban a kerékpáros világbajnokságot.
A kerekezés rohamos ütemű terjedését ugyanakkor az is mutatja, hogy 1898-ban előbb öt, majd 1909-től tíz koronás kerékpáradót vetett ki a főváros. A befizetés ellenében a tulajdonos évente más-más színű számtáblácskát kapott, amelyet a kerékpáron kellett elhelyeznie. Az adónak köszönhetően a következő évtizedben a kerékpáros sportok szinte kegyelemdöfést kaptak, több egyesületnek meg kellett szüntetnie kerékpáros szakosztályát. Felismerve a helyzet tarthatatlanságát, 1911-ben a fővárosi közgyűlés megszüntette a kerékpáradót, ami magával hozta a kerékpározás újabb fellendülését.
PERÉNYI ROLAND TELJES CIKKE A MÚLT-KOR MAGAZIN TAVASZI SZÁMÁBAN
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.