Japánban nyugszik Jézus egy ottani település szerint
2013. május 27. 17:05 MTI
Egy mindössze 2800 lelkes japán falu azt állítja, hogy ott nyugszik Jézus Krisztus, aki a helyi monda szerint megmenekült a keresztre feszítés elől és a szigetországban lelt menedéket.
Korábban
Az észak-japán Aomori prefektúrában található Singó településen díszes, kereszttel ellátott sírhely és külön múzeum állít emléket a keresztény vallásalapítónak. A múzeumban bemutatott monda azt állítja: Krisztus helyett valójában öccsét feszítették keresztre, ő pedig Japánba vándorolt, ahol boldogan élt, míg 106 - egyes helyi lakosok szerint 118 - évesen meg nem halt - írta a JapanToday hírportál.
A történetet az állítólag 1500 éves Takenoucsi tekercsek nevű dokumentum írja le, amely többek között azt is állítja, hogy az emberi faj az űrből érkezett a Földre, valamint Atlantisz rejtélyére is megoldást kínál. A tekercsek szerint Jézus először 21 és 33 éves kora között járt Japánban, a Bibliában nem említett öccse keresztre feszítését követően pedig Szibériába menekült, onnan érkezett Singóba, ahol megházasodott és három gyermeke született.
Ugyanakkor a monda azt nem válaszolja meg, hogy ha Jézus Japánba menekült, valójában ki volt az, aki keresztre feszítését követően feltámadt. Ahogy az sem derül ki, hogy ha Krisztus több mint 60 évet élt Singóban, akkor hogyan fordulhat elő, hogy egyetlen keresztény lakosa sincs a településnek.
Bármennyire is bizarr a történet, a helyiek minden év június elején "Krisztus-fesztivált" tartanak, azonban nem a keresztény, hanem a sintó vallási hagyományok szerint. Krisztus állítólagos sírhelyénél a helyi sintó pap mond imádságot, majd egy szentelt faágat ajándékoz az isteneknek, végül pedig a régió táncával emlékeznek meg Jézusról. A vallásalapító sírhelye mellett egy másik is található, amely Iszuruki nevű állítólagos öccsének egy fülét és Szűz Mária egy hajfonatát tartalmazza. A fesztivált 2004-ben Izrael tokiói nagykövete is megtekintette, aki a jeruzsálemi városfal egy darabját ajándékozta a helyieknek.
A legenda történészek szerint 1935-ig vezethető vissza, amikor egy Takenoucsi Kijomaro nevű sintóista szektaalapító Singóban vélte megtalálni a családja által őrzött tekercseken jelzett sírhelyet. Az említett helyre egyébként valójában parasztokat temettek a középkor során. "A monda a turisztikai szektorunk központi eleme. Ha nem hiszi el, nem lesz megmentve" - mondták helyiek a Japan Times napilapnak. Singó turisztikai ipara amúgy sem panaszkodhat, hiszen a falu bővelkedik a nem mindennapi dolgokban: Krisztus sírja mellett egy "szent piramis" is található ott, míg egy helyi fokhagymás jégkrém-különlegesség állítólag Drakula elriasztására is alkalmas.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap