Miért egyenesedtek fel őseink?
2013. május 31. 11:23
Egy új tanulmány szerint Kelet- és Dél-Afrika sziklás tájai miatt dönthettek úgy majomszerű őseink, hogy két lábra állva folytatják útjukat az egyedfejlődés göröngyös ösvényén.
Korábban
A négylábú létnek megvannak az előnyei: a súlypont alacsonyabban helyezkedik el, futásnál kevesebb a légellenállás, és a kutyákhoz hasonló hátsó lábas fülvakaró mozdulat áldásait sem hagyhatjuk ki a felsorolásból. De akkor vajon miért váltottak őseink négyről két lábra? Az uralkodó hipotézis a klímaváltozást okolta mindezért. A hőmérsékletingadozások miatt az afrikai őserdők területe 2,5 millió évvel ezelőtt folyamatosan csökkenni kezdett, s az Australopithecus egy idő után lemászott a védelmet adó bokros fákról, kimerészkedett a szavannára, ahol úgy vélte, két lábon biztonságosabb az élet.
Ennek az elméletnek azonban mindig is voltak kritikusai. Ezen szakértők most egy új ötlettel álltak elő: a bizonyítékok megvizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy még mielőtt a hőmérsékletingadozás közbe szólt volna az evolúciós fejlődés során, néhány erdőben élő Australopithecus a fáramászás mellett elsajátította a felegyenesedett járást is.
A tanulmány készítői úgy vélik, hogy a két lábon való járás nem az éghajlatnak, hanem a geológiának volt köszönhető. Az Antiquity tudományos folyóirat e havi számában megjelenő írás szerzői elemezték a helyzetet, s úgy gondolják, a történelmi fordulópontként értelmezhető váltás a dél- és kelet-afrikai vulkánoknak és tektonikus lemezeknek köszönhető, amelyek évmilliós tevékenysége folytán meredek szakadékokkal tarkított, barlangokkal teli, sokszor nehezen járható sziklás terep alakult ki.
„A terep ugyanakkor biztonságot és élelmiszert is nyújtott eleinknek és bizonyára motivációt jelentett számukra, hogy mozgásszervi képességeiket folyamatosan fejlesszék, ami az egyenes járás képessége felé vezette el őket” – magyarázta a Yorki Egyetem régésze és a tanulmány egyik szerzője, Isabelle Winder. Ez a fejlődés túlmutatott a helyváltoztatás előnyén, ugyanis ha két lábon járunk, a két kezünk szabaddá válik, ami lehetővé teszi az eszközhasználatot. Továbbá a sokszínű táj, s a lehetőségek bővülése ügyesebbé és eszesebbé változtatta őseinket, tette hozzá Winder.
„A változatos terep nagyban hozzájárult a kognitív képességek javulásához, a navigációs és kommunikációs készségek, a számolás folyamatosan az agyunk fejlődését eredményezte, s a társadalmi funkciók is fokozatosan kialakultak: az együttműködés és a csapatmunka, ami később elengedhetetlen feltétele lesz a további fejlődésnek” – fejtette ki a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap