Arannyal teli gőzöst találhattak Amerika partjainál
2013. június 4. 17:19
Több százezer dollárt, fegyvereket és valószínűleg aranyat csempészhetett az a gőzös, amelynek roncsait Dél-Karolina partjai mellett találták meg amerikai szakemberek.
Korábban
Az SS Ozama nevű hajót Cape Romain mellett, 12 méteres mélységben találták meg, a gőzöst E. Lee Spence víz alatti régésznek sikerült azonosítania; a kincsvadászként is ismert szakember korábban a két polgárháborús tengeralattjáró, a H.L. Hunley és az SS Georgiana, és több más történelmi hajó felfedezésével szerzett magának hírnevet.
Az 1028 tonna tömegű, 38,5 méter hosszú hajót 1881-ben, a skóciai Leithben építették meg. Eredetileg vontatóhajó volt, ő kísérte 1884-ben New Yorkból Közép-Amerikába a Nathan Appleton-t, amely a második legnagyobb kotróhajóként végezte dolgát a Panama-csatorna építésekor. Az eredetileg Craigallion név alatt futó gőzös egy évvel később hajótörést szenvedett a Bahamáknál, ekkor egy amerikai gőzhajó még megmentette és a Dominikai Köztársaság egyik folyója után Ozamára keresztelte.
Az SS Ozama kalandos pályát futott be: fedélzetén matrózlázadások törtek ki, és rendszeresen csempészett pénzt, illetve fegyvert Haitira. 1888-ban a New York Times például arról írt, hogy ezer fegyvert, 3 Gatling-puskát és 500 ezer töltényt vitt Cape Haytienbe Haiti elnökének, máskor pedig 300 ezer dollár készpénzzel indult útnak; végül 1894-ben, a dél-karolinai Cape Romainnál süllyedt el. Mikor az SS Ozama utolsó útjára ment, a haiti elnök már haldoklott, így Spence szerint a csempészhajó minden bizonnyal szállított valamit, talán éppen aranyat, amelynek feltárását hamarosan megkezdhetik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Így buktak el az iráni sivatag ősi városai
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.