Kilencvenmilliárd mérést végeztek Nelson zászlóshajóján
2013. június 6. 16:35
Kilencvenmilliárd mérést végeztek Nelson admirális zászlóshajóján lézeres technikával a hatalmas hadigálya tökéletes restaurálása végett.
Korábban
Szabócentivel az idők végezetéig eltartott volna a méricskélés, a lézeres módszerrel viszont másodpercenként 50 ezer mérést végeztek el, szó szerint milliméterenként feltérképezték a Victoryt, a trafalgari csata hős zászlóshajóját.
A háromdimenziós végeredmény révén a tudósok a hajó szerkezetének tökéletes ismeretére tettek szert, és ez alapján remélik, hogy lehető lesz a legaprólékosabb pontossággal és hűséggel pótolni a hiányzó, vagy megrongálódott, az idő kikezdte részeket, és konzerválni a Victoryt újabb negyedévezredre - adta hírül a The Daily Mail című brit lap.
A csaknem 80 méter hosszú hajót 1765-ben bocsátották vízre. Korának legnagyobb járműve volt. Megépítésében érintett volt valamennyire Nagy-Britannia szinte minden szeglete. Hatezer fából, 90 százalékban tölgyből készült a hajó, 40 hektárnyi erdőt kellett hozzá kivágni. Főárbocának csúcsa 83 méterre magasodott és magasodik a tenger fölé. Kötélzete 41 kilométer hosszú. Három árbocára 37 vitorlát lehet kifeszíteni, ezek összfelülete csaknem 6 ezer négyzetméter. A Victory 19 kilométeres óránkénti csúcssebességre volt képes. A hajó már csaknem egy évszáda kint van a vízből: szárazdokkban pihen Portsmouthban.
Leghíresebb győzelmét Horatio Nelson admirális parancsoksága alatt aratta, amikor Trafalgarnál a 27 hajóból álló brit flotta zászlóshajójaként szolgált. A Victory győzelemre vezette Nelson révén a briteket a 33 hajós francia-spanyol flotta ellenében, maga Nelson azonban halálos sebet kapott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.