Vulkánkitörés miatt halhatott ki a neandervölgyi
2013. június 13. 10:17
Mintegy 39 ezer évvel ezelőtt a dél-olaszországi Campi Flegrei nevű terület egyik vulkánjának kitörése okozhatta azt a katasztrófát, amely során a neandervölgyiek végleg kihaltak. Az elmélet szerint a légkörbe kerülő hamu és a savas esőt produkáló mérges gázok idézhették elő a faj eltűnését - hangzott el a londoni British Museum által szervezett konferencián.
Korábban
Egyes kutatók úgy vélik, a neandervölgyiek kihalását egy, a Nápolytól északra lévő vulkán hatalmas kitörése idézhette elő. Az elmélet nem teljesen új keletű, hiszen már 2010 szeptemberében is vita tárgyát képezte, azonban a londoni British Museum konferenciáján újra a tudományos diskurzus homlokterébe került a kérdés. A brit fővárosban kutatók arra keresték a választ, hogy milyen tényezők vezettek a neandervölgyiek pusztulásához és a modern ember „diadalához”.
Az elmélet szerint mintegy 39 ezer évvel ezelőtt a dél-olasz Campi Flegrei vulkáni területen (magyarul: lángoló mezők) – ahol az ókori római mítoszok szerint a tűzisten, Vulcanus otthona volt – egy hatalmas vulkánkitörés akkora katasztrófát eredményezett, amely végső soron a neandervölgyiek kihalását okozta. A helyszín egyébként a vulkáni utóműködés klasszikus példája, egyes kráterekben mind a mai napig érezni kénes kigőzölgéseket.
A kutatások szerint az elmúlt 200 ezer év legnagyobb vulkánkitörése zajlódhatott le a tárgyalt időszakban, amely akkora mennyiségű hamut juttatott a levegőbe, hogy hónapokra, esetleg évekre eltakarta a Napot. Az elmélet szerint mindez a hőmérséklet csökkenését eredményezte, továbbá a mérgező anyagokkal (kén-dioxid, fluorid és klorid) telítődött légkör is nagyban hozzájárulhatott a neandervölgyiek eltűnéséhez, amire a kialakuló savas esők is rásegítettek. Mindezek mellett a természeti jelenség a növényzet gyérülését is előidézte, aminek következtében csökkent a nagyobb testű emlősök populációja, s ez kihatott az ősemberre is.
A legújabb vizsgálatok szerint a 39 ezer évvel ezelőtti robbanás sokkal nagyobb és jóval pusztítóbb volt, mint azt eddig gondolták a kutatók. A vulkánkitörés során 250 köbkilométer mennyiségű hamu került a légkörbe, amely Kelet-Európát, Észak-Afrikát és Nyugat-Ázsiát is befedte. Ezen elmélet szerint, amelyet radiokarbonos vizsgálatok is alátámasztanak, a neandervölgyi i. e. 37 ezer környékén tűnhetett el a Föld színéről, vagyis 9-10 ezer évvel korábban, mint azt eddig gondoltuk. Természetesen felmerül a kérdés: a már szintén a térségben tartózkodó modern ember miért nem jutott ugyanarra a sorsa, mint nemzetségbeli társa? A szakemberek szerint pusztán azért, mert a neandervölgyieknél már jóval nagyobb létszámban képviseltették magukat.
Persze nem ért egyet minden kutató az elmélettel. Egyesek úgy vélik, a Homo neanderthalensis már a kérdéses vulkánkitörés előtt kihalt. Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa arra figyelmeztetett, hogy „ha a Campi Flegrei-i vulkánkitörési elméletet el is fogadjuk, az csupán a faj kihalásának okát adja meg, nem pedig a tényleges időpontját” – mondta. „Véleményem szerint már jóval a gyilkos vulkáni tevékenység előtt eltűntek a Földről a neandervölgyiek, a 39 ezer évvel ezelőtti robbanás legfeljebb csak kegyelemdöfés lehetett a túlélő egyedeknek, de azt kétlem, hogy a kitörés lehetett a fő oka a kihalásuknak” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.