2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Modern távközlési technika segítette Napóleont

2013. június 21. 17:52

A napóleoni szemafor volt a világ első távíró hálózata, amely az üzeneteket a 19. század eleji Franciaországon soha nem látott sebességgel továbbította, mindezt fénnyel. Most egy lelkes amatőrökből álló csapat felelevenítette a zseniális rendszert.

Megelőzte korát

Az internet, a számítógép, a telefon, a Morse-kód előtt az ún. „le systeme Chappe”, vagyis a Chappe-rendszer volt a telekommunikáció csúcsa. A 18. század utolsó éveiben Franciaország páratlan technológiai fejlődésen esett át, s lett otthona a világ első távíró rendszerének.

Több forrás szerint a „telegraph” szó – görögül távolsági írást jelent – kezdetben Claude Chappe országos szemafor hálózatának a leírására szolgált. A legkiterjedtebb állapotában 534 állomásból állt, s több mint 5 ezer kilométeres szakaszt fedett le. A Párizsból küldött üzenetek az országhatárokig három-négy órán belül eljutottak, míg ez korábban a lovasokból álló futárrendszernek több napjába is beletelt.

A technológiai fejlesztés olyan gyorsan ért véget, mint amilyen gyorsan felbukkant. Az 1840-1850-es években a vasút mentén kiépülő elektronikus távíró kezdte átvenni a napóleoni találmány szerepét. A Chappe-állomások lassan elpusztultak, a növényzet belepte, felszereléseit fokozatosan elhordták, emléke pedig a homályba veszett. Az utóbbi években megfigyelhető amatőr lelkesedésnek köszönhetően azonban sikerült megmenteni néhány történelmi helyszínt a feledéstől.

Az egyik ilyen a Mollard-Fleury-i állomás volt, Modane város mellett az Alpok lejtőin. Az amatőr történészek a párizsi archívumokban 2002-ben bukkantak rá a feljegyzésre, s még abban az évben meg is találták a pontos helyét Sardieres felett, s az eredeti tervek szerint felépítették az élethű mását. Néhány óra hegymászás után ma is fel lehet keresni a kétszobás, kőből és fából készült épületet: a bungaló tetejére egy kerekekből és csigákból álló rendszert építettek, amely a jelzőrendszer irányítására szolgált. A hegyormon álló állomás délkeleti irányba, a völgyön túl a hegyekbe néz, amelyek mögött már Olaszország található.

„Ez az állomás a Lyon-Milánó vonal része volt, amelyet Napóleon 1805-ben építtetett, hogy megfelelő rálátása legyen az itáliai háborúkra” – magyarázta Bernard Pinaud, az egyik lelkes kutató. „Végső soron ez akár Velencéig is kiterjeszthető volt, így Párizsból néhány óra leforgása alatt eljutott a parancs az olasz földekig” – tette hozzá. Az egyik ilyen üzenetét meg is találták a közeli falu nyilvántartásában. Így hangzott a parancs: „A déli hadsereg besorozhatja a Torinóban lévő piemonti háborús foglyokat, sőt az osztrák szökevényeket is, azonban a Piemonton kívülieket ne fogadják be az újoncok közé.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár