10 érdekesség a koreai háborúról
2013. július 3. 08:47
A koreai volt az első olyan konfliktus, ahol sugárhajtású gépek harcoltak egymással.
Korábban
1. Az Észak-és Dél-Korea közötti (hivatalos nevükön: Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Koreai Köztársaság) 1950-53-as háború hivatalosan nem zárult le, mivel a felek csupán tűzszünetet kötöttek 1953-ban.
2. A háborúban összesen becslések szerint 2,5 millióan (civilek és katonák) vesztették életüket.
3. Az Egyesült Államokban 2000-ig úgy tudták, hogy összesen 54246 amerikai halt meg a csatatéren, de a Pentagon akkor elismerte, hogy bő húszezerrel elszámolták az áldozatok számát.
4. Ez volt az első olyan háború, amelyben az ENSZ-re fontos szerep hárult. 16 tagállam csapatokkal, 41 ország pedig egyéb módon (felszerelés, segély) támogatta Dél-Koreát. Észak-Korea mögött Kína és a Szovjetunió állt.
5. A koreai volt az első olyan konfliktus, ahol sugárhajtású gépek harcoltak egymással.
6. Az Egyesült Államok összesen 67 milliárd dollárt költött a háború három éve alatt.
7. A tűzszüneti tárgyalások két évig és 17 napig tartottak. Az 1952. április 14-i találkozót 15 másodperc alatt „lezavarták”.
8. A 2013. júniusi adatok szerint 7916 amerikai katonát tartanak eltűntként nyilván.
9. A konfliktus több néven is ismert: Amerikában például Elfelejtett Háborúként emlegetik, északon a Szülőföld Felszabadító Háborúja néven szerepel, míg Dél-Koreában 6-2-5 néven fut, ami a háború kezdetére (06.25.) utal.
10. A második világháborútól és a vietnami háborútól eltérően a koreai konfliktus alig lépte át a televíziózás ingerküszöbét. A leghíresebb a M*A*S*H nevű sorozat, amely egy dél-koreai tábori kórházban játszódik; 1972 és 1983 között volt képernyőn, a legutolsó rész abszolút nézettségi rekordot hozott a tengerentúlon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap