Több ezer éves genetikai kapcsolatot találtak Kanadában
2013. július 11. 16:34
Közvetlen genetikai kapcsolatot mutattak ki British Columbia őskori lakói és néhány ma élő kanadai között.
Korábban
Genetikusok az után jutottak erre a következtetésre, hogy összehasonlították a British Columbia északi partján talált fosszíliák maradványait az első nemzetekhez (First Nations) tartozó őslakosok DNS-ével. A PLOS ONE július 3-i számában publikált eredmények megerősítik azon régészeti kutatások konklúzióját, amelyek szerint a terület ötezer éven át folyamatosan lakott volt.
Olasz genetikusok korábban már bebizonyították, hogy a DNS-vizsgálatok szerint minden amerikai indián hat, húszezer évvel ezelőtt élt és a Bering-szorosan átkelt asszonyra vezetheti vissza családfáját. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak hat nő kelt át a kontinensre, hanem inkább azt, hogy ez a hat ős hagyományozott olyan genetikai örökséget, amely a mai populáció 95 százalékában jelen van.
A gyarmatosítás előtti genetikai térkép megrajzolása azonban ennél jóval bonyolultabb feladat. Részben azért, mert a kolonizáció után az európai férfiak gyakran az őslakos nők közül választottak párt maguknak, így a genom egészéből és az Y-kromoszómából származó DNS nagy részben európai markereket tartalmazott.
Ripan Malhi (University of Illinois) és kollégái így az anyáról gyermekére öröklődő mitokondriális DNS-eket kezdték vizsgálni. Összesen 60 mintát gyűjtöttek a British Columbia északi részén élő Tsimshian, Haida és Nisga törzsek köréből, majd ezeket a Lucy Islands-nál és Dodge Island-nál talált ősi fosszíliákból kinyert örökítő anyagokkal hasonlították össze.
A Tsimshian és a Nisga törzsek három tagjának DNS-e a Dodge Island régebbi, ötezer éves maradványával mutatott egyezést, három további csontváz örökítő anyaga pedig legalább egy élő személy DNS-ével felelt meg. A kutatás egyéb érdekességekre is rávilágított. Mivel a fosszíliákat egy kagylóhalomnál találták meg, ez arra utal, hogy a régió folyamatosan, legalább ötezer éve lakott, az északnyugati törzsek ugyanis egészen az 1800-as évekig háztartási hulladékjaikat egy ilyen helyen gyűjtötték - magyarázta Malhi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.