Lelkes régiséggyűjtő volt az ősi mexikói kultúra
2013. július 16. 08:32
Építési munkálatok során Kelet-Mexikóban egy ősi település nyomaira bukkantak, amelyek között 30 csontvázat és egy romos piramist is felfedeztek. A szakértők úgy vélik, hogy akár kétezer évesek is lehetnek a leletek. A lakók a régészek szerint szívesen gyűjtögettek őskori leleteket, például a számos ősmaradvány között az 1,6 millió évvel ezelőtt kihalt Megalodon cápa fosszilizált fogait is megtalálták.
Korábban
A Veracruztól délkeletre lévő Jaltipan városában fellelt sírokban a régészek agyagfigurákat, jádekőből készült gyöngyöket, tükröket és állati maradványokat is találtak, közölte a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH).
A kutatók úgy vélik, hogy a települést valamikor az i. sz. 1. század környékén kezdték benépesíteni, s a 6-7. századig lakták, azonban lakóiról vajmi keveset tudtunk mindezidáig. A szakértők a maradványokat elemzéseknek fogják alávetni, s azt remélik, hogy többet tudhatnak meg a városlakókról, illetve arról, hogy kultúrájukban milyen szerepet töltött be a temetkezés.
Folynak az ásatások
„Még csak most leltünk rá a maradványokra, eddig csak annyit tudunk, hogy a 30 csontvázból kettő csecsemőé lehetett” – magyarázta Alfredo Delgado, a kutatásban résztvevő régész. A holttestek mellett szarvasagancsot, kutya-, prérifarkas-, szarvas-, hal- és madárcsontokat találtak a tudósok, akik szerint az állatok az elhunytak túlvilági társai lelhettek.
A régészek arra is bizonyítékokat találtak, hogy a terület lakói szívesen gyűjtögettek őskori leleteket, például a számos ősmaradvány között az 1,6 millió évvel ezelőtt kihalt, óriási méretű Megalodon cápa (Carcharodon megalodon) fosszilizált fogait is megtalálták. A Megalodon egyébként a fehércápa közeli rokona, s valószínűleg a valaha létezett legnagyobb ragadozó hal volt.
Egy Megalodon megkövesült foga
A helyszínen talált tárgyak több kultúrához tartoztak. „Az elemzések után már pontosabban fogjuk látni, hogy a helyszínen élők több kultúra tagjai voltak-e – ahogyan a leletek is mutatják –, vagy azonos törzsből származhattak, s a kereskedelem révén került egy helyre a sokféle tárgy” – fejtegette Delgado.
A kutatók egy piramist is találtak, amely a sírhelyek melletti domboldalon magasodott egykoron. A kőlapokból épült, 12 méter magas építmény sokak szerint a maja stílushoz hasonló, néhány régész pedig El Tajín prehispán város titokzatos lakóinak stílusjegyeit vélte felfedezni a romon. A szakértők szerint a most feltárás alatt álló helyszínen álló épület stílusjegyeit tekintve a Los Tuxtlasban vagy Sierra de Santa Martában fellelt romokhoz illeszkedik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap