Érintetlen szarmata sírt találtak Oroszországban
2013. augusztus 8. 13:11
Egy előkelő szarmata asszony érintetlen sírját találták meg a régészek Oroszország déli részén.
Korábban
A szarmata a szkítákkal közeli rokonságban álló ókori nomád törzs volt: hasonló nyelvet beszélt, bár kultúrája nem mindenben egyezett meg a szkítákéval. Életükről egyebek között Hérodotosz is írt. A szarmaták kb. i. e. 250-ig a mai Don folyó mellett éltek, de a következő 300 évben lassan nyugat felé húzódtak, kiszorítva helyükről a szkítákat.
Két fő ágra szakadtak: a roxolánok a Duna torkolatáig nyomultak előre, a jazigok az 1. század első felében elfoglalták a Duna középső folyása és a Tisza közti térséget. Később mindkét ág római uralom alá került. A 2-3. században a szarmaták a ismét mozgásba lendültek, majd a Római Birodalom sokat közülük római területre telepített, a maradék beolvadt a környező germán törzsekbe, illetve visszavonult a Kaukázusba.
A szarmaták temetkezési helyei a sírrablók kedvelt célpontjai, az orenburgi Filippovkában talált sírt azonban az archeológusok legnagyobb meglepetésére nem fosztották ki. A sírmellékletben egy hatalmas, bronzból készült üst, ékszerek, egy ezüsttükör és egy kozmetikumok tárolására szolgáló edény került elő – tájékoztatott Gulnara Obidennova orosz régész.
A gödörsírra négy méter mélyen bukktantak, azon a területen, ahol a nyolcvanas évek óta kéttucatnyi halomsírt találtak; az arany- és ezüsttárgyakban bővelkedő mellékletből különösen figyelemre méltóak a páratlan szarvasszobrok, amelyekből 26 darabot találtak. A most felfedezett sírban egy előkelő asszony aludta örök almát, bal kezében ezüsttükröt szorongatott, amelynek nyele aranyozott volt – magyarázta Obidennova.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.