Hány magyar katona halt meg az 1. vh-ban?
2013. augusztus 15. 10:13 MTI
Az első világháborús centenárium végére, 2018-ra készülhet el a magyar katonai veszteséget tartalmazó adatbázis - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője.
Korábban
Maruzs Roland úgy fogalmazott, hogy az első világháborús magyar katonai veszteséget illetően egyelőre a sötétben tapogatóznak. Könyvészeti források alapján az akkor elesett katonák száma 660 ezerre tehető, de hivatalos adatok nincsenek, mivel ezeket a nyilvántartásokat az 1950-es években megsemmisítették Magyarországon. Jelenleg a bécsi hadilevéltár adatainak felhasználásával igyekeznek összesíteni az első világháborús veszteségi adatbázist. Ez viszont évekbe telik, mivel korabeli, papír alapú nyilvántartásokat kell feldolgozni - tette hozzá.
Számításaik szerint az első világháborús centenárium utolsó évére, vagyis 2018-ra jutnak el odáig, hogy hozzávetőleges pontossággal meg tudják mondani az elesett katonák számát. Emellett egy központi első világháborús emlékhely felállítása is a tervek között szerepel - mondta Maruzs Roland.
Az őrnagy kiemelte, hogy az első világháború 100. évfordulójára nemzetközi szinten is megkezdődtek az előkészületek. Magyarországon az ezzel összefüggő feladatokra Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes vezetésével kormánybizottság alakult. A HM hadisírgondozói több katonai sírhely felújítását is tervezik a centenárium alkalmából. Maruzs Roland példaként említette a budapesti Kozma utcai zsidó temető katonai parcellájának rekonstrukcióját, valamint a szegedi református temetőnek a német partnerrel közösen tervezett felújítását.
Az őrnagy elmondta: 2013-ig azt sem lehetett pontosan tudni, hogy mennyi hadisír található Magyarországon. Ezért indították el az országos hadisír- és hősiemlékmű-felmérési programot. A Belügyminisztérium közreműködésével valamennyi önkormányzatot megkeresték és bekérték az adatokat. Ezek feldolgozása folyamatban van. Magyarországon is sok helyen megsemmisültek katonai temetők, hadisírok. "Úgy számoljuk, hogy mintegy 40 ezer első világháborús hősi sír található az ország területén" - mondta Maruzs Roland.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.