Megtalálták Derrick náci relikviáit
2013. augusztus 21. 10:02 MTI
Előkerültek Horst Tappert emléktárgyai a világhírű színész elhallgatott múltjából, azokból az évekből, amikor a náci párt fegyveres alakulatánál, a Waffen SS-nél szolgált. A 2008-ban elhunyt német filmszínész egy dobozban őrizte emlékeit a háborús évekből, majd 1971-ben a gyűjteményt egy barátjára bízta, akit még az SS-ből ismert. A tárgyakat az ő hagyatékában fedezte fel egy világháborús relikviákra szakosodott gyűjtő. Azt is megtudta, hogy Horst Tappert a hetvenes évek elejéig gyakran részt vett egykori SS-tagok bajtársi találkozóin - írta kedden a Bild című lap.
Korábban
A sorozatsztár SS-tagságát az idén leplezte le egy szociológus, aki egy egészen más témában kutatva bukkant Tappert náci múltjának nyomára. A most előkerült emléktárgyak között van egyebek mellett egy sebesülési szolgálati érdemjel és egy bajonett. Az egyik legérdekesebb darab egy nyakban hordható fémlapocska, Tappert katonai azonosító jegye, úgynevezett dögcédulája, amelyről kikaparták a náci párt fegyveres szervezetét jelölő két nagy S-betűt. Az SS-jelzést valószínűleg Tappert kaparta le a háború vége felé, hogy ne derüljön ki, hol szolgált, ha esetleg hadifogságba esik.
Van a gyűjteményben egy SS-propagandakiadvány is - A felszabadított határvidék (Frei gemachtes Grenzland) című kötet - , amelyet Horst Tappert az egységének parancsnokától kapott ajándékba 1943. március 30-án, tíz nappal azután, hogy haslövést kapott az ukrajnai Harkov térségében. "Bajtársunknak, Tappertnek, mielőbbi gyógyulást kívánva" - írta a könyvbe a szakaszvezető.
Horst Tappert már híres színész volt, amikor megvált SS-es emlékeitől. 1971-ben hat filmet forgatott, két évvel később pedig elkezdődött a Derrick-sorozat, amely világhírűvé tette. A náci múlt feldolgozása is ebben az időszakban volt a legintenzívebb Nyugat-Németországban. Azt nem tudni, hogy a színész miért vált meg háborús emléktárgyaitól. Nyilvánosan soha nem beszélt SS-tagságáról, és általában sem árult el sokat arról, hogy mi történt vele 16 és 22 éves kora között, vagyis a második világháborúban.
A színész múltjára vonatkozó forrásokat Jörg Becker tárta fel. A szociológus életrajzi kötetet írt a közvélemény-kutatás úttörőjeként számon tartott Elisabeth Noelle-Neumannról, az első német közvélemény-kutató intézet - az allensbachi IfD - alapítójáról, aki a háború után egy színtársulatot vezetett. Ebben kezdő színészként Horst Tappert is dolgozott. Becker ismerte a társulat több tagjának múltját, de Tappertről nem voltak adatai, ezért a második világháborúban harcoló német katonákra vonatkozó iratokat őrző berlini katonai archívumhoz (WASt) fordult.
A levéltári források szerint Horst Tappert legkésőbb 1943-tól az SS egyes számú gránátos hadosztályának tagja volt. A ZDF német közszolgálati televízió a leleplezés után úgy döntött, nem tűzi műsorra többé a Derrick-sorozatot. A 281 részes krimisorozat első részét 1974-ben mutatta be a ZDF, az utolsó részt pedig 1998-ban. Derricket, a rendőrfelügyelőt végig Horst Tappert alakította. A sorozat ismétlése 2011-ben kezdődött. Legutóbb április 1-jén, a ZDF Neo digitális csatornán sugároztak egy részt. A sorozatot 102 ország tévéi vásárolták meg, ezzel a Derrick a német közszolgálati televízió egyik legsikeresebb exportcikke.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.