2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Veszélybe kerültek a Gázai-övezet régészeti feltárásai

2013. augusztus 21. 15:05 MTI

A régészek becslései szerint ugyan több tucat értékes lelőhely van a Gázai-övezetben, de állaguk romlik, mert megmentésükre nincs sem elég pénz, sem elég szakember.

A legrégebbi bronzkori ásatások leletei 4500 évesek, de számos korai keresztény és bizánci emlék is feltárásra és megóvásra szorulna az időjárás viszontagságai és a terjeszkedő építkezések miatt - írta a Jediót Ahronót című izraeli lap honlapja, a Ynet.

Az Afrika, a mediterrán világ és Ázsia kereszteződésében fekvő Gázai-övezet a történelem során fontos kereskedelmi központ volt, amely számos kulturális emléket hagyott az utókorra, de a zsúfoltság - jelenleg 1,7 millióan élnek 360 négyzetkilométeren - gyakran az emlékek megőrzésének rovására előtérbe helyezi a lakásépítéseket.

Veszélybe került gázai szent Hilár remete 1999-ben felfedezett, csodálatos mozaikkal díszített két hektáros kolostor-együttese is, amely Gáza városától tíz kilométerre délnyugatra található. A szentföldi szerzetesség egyik 4. századi atyjának szülőhelyét jelölő keresztény emlékhelyen feltárták az alapokat és a falakat, két templom maradványait, egy temetőt, egy fürdőt és egy keresztelő csarnokot, de a gázai illetékeseknek nehézséget okoz a felszínre került régiségek megóvása. Hiányoznak a szakemberek, a támogatás és a megfelelő anyagok is - nyilatkozta Nabila Maliha, a gázai turisztikai és régiségügyi minisztérium régésze.

A politikai viszály kárt okozott a régészetben is: amikor a rámalláhi Fatah kormányzat csakis a munkahelyeiktől távolmaradó kormányzati dolgozóknak utalta át a 2007-es gázai Hamász-hatalomátvétel után a fizetésüket, a gázai vezetés új embereket alkalmazott helyettük, de nekik hiányosak a tapasztalataik és az izraeli blokád miatt nehézségekbe ütközik külföldi továbbképzésük. Egy 6. századi, bizánci korból származó különleges mozaik mindössze száz méterre található Gáza legnagyobb, dzsebaliai menekülttáborától. Ezt az emléket szeretnék megvédeni egy betontetővel, de ehhez is hiányzik a szükséges 75 ezer dollár.

Az építkezések során gyakran kerülnek elő régészeti maradványok, de csak az esetek egy részében jelentik ezt a hatóságoknak, amelyek nem rendelkeznek a feltáráshoz szükséges eszközökkel - olvasható a Ynet című honlapon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár