Ezt szívta Hermann Göring
2013. augusztus 22. 09:47 MTI
Árverésre kerültek Hermann Göringnek, a náci Németország második emberének szivarjai, amelyekért 1300 fontot (458 ezer forintos összeget) adott a győztes licitáló.
Korábban
A szivarok kifejezetten a Luftwaffe parancsnoka számára készültek, és a második világháború végén Göring házának pincéjéből vitték el őket. Az eladó az egyik rokonától örökölte a "relikviát", amelyen egy lincolni árverésen adott túl - írta a BBC internetes hírszolgálata.
John Leatt, a Golding Young and Mawer aukciós ház részéről elmondta, hogy a szivarok érintetlenül vészelték át az elmúlt évtizedeket. A vevő egy tengerentúli licitáló volt, aki online tette meg a győztes ajánlatot. A szivarok értékét előzetesen 800-1200 font közötti összegre taksálták.
A szivarosdobozon a Sondernfertigung Reichsmarschall Hermann Göring, vagyis a Készült Hermann Göring birodalmi marsall számára felirat olvasható, de szerepelnek rajta a politikus-katona kezdőbetűi, valamint a gyártó neve, a Gildemann is.
Göringet a nürnbergi per egyik vádlottjaként bűnösnek találták háborús bűncselekményekért, halálra ítélték, de sikerült kijátszania a hóhért: ciánt vett be, így 1946. október 15-én önkezével vetett véget életének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.