Mit jelentettek a magyar–szovjet meccsekről?
2013. augusztus 27. 13:53
Korábban
Készülődik az állambiztonság, anomáliák a jegyek körül
Az 1968-as Európa-bajnokság selejtezőinek első körét magabiztosan teljesítette a magyar csapat, csoportjában az élen végzett, megelőzve az NDK-t, Hollandiát és Dániát. A második, egyenes kieséses szakaszban a szovjet válogatott várt a magyarokra. A találkozóra a szokásoknak megfelelően nemcsak a játékosok, edzők és sportvezetők, hanem az állambiztonsági szolgálatok is készültek. Az 1968-ban sorra kerülő főbb sportesemények operatív biztosítási terve alapján a májusi mérkőzésre a BM III/III-2. Osztály nyolc operatív tisztet vezényelt. (A május 26-i magyar–szovjet ifjúsági találkozóra elégségesnek tartották egyetlen tiszt kiküldését.) Jelezték, hogy a meccs pontos idejének kijelölését követően – a terv készítésekor még nem tudták, hogy arra 4-én kerül majd sor – külön biztosítási tervet készítenek a BRFK Politikai Nyomozó Osztályával együttműködve. (Ez utóbbi nem található meg az ÁBTL iratai között.)
Várkonyi Bálint százados 1968. március 15-én folytatott megbeszélést Elbert Györggyel, az MTS párttitkárával és Pécsi Tiborral, a Sportpropaganda Vállalat igazgatójával. A mérkőzés jegyeinek tervszerű elosztása érdekében megállapodtak, hogy a belépőket elsősorban a munkahelyi kollektíváknak biztosítják, szükség esetén fel is hívják a vállalatok és különböző szervezetek figyelmét a jegyigénylésre. (Az igények teljesítéséről a területi testnevelési és sportbizottságok elnökeit, valamint a kerületi párttitkárokat is tájékoztatni kellett.)
Csak a fennmaradó részt árusították elővételben, ám a IV., V. és VI., valamint a J, L, P és R szektorokba egyéni vásárló így sem vehetett belépőt. A jegyeket úgy kellett elosztani, hogy négy-öt darabnál több ne szóljon egymás mellé, a többit más szektorokba és különböző sorokba kellett kiadni. Pár héttel később az MTS arról tájékoztatta az állambiztonságot, hogy a találkozóra állítólag több ezer csehszlovák és lengyel turista érkezése várható. Az információt egy ügynökjelentés is megerősítette, eszerint ugyanis a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói jegyeket vásárolnak lengyel egyetemisták részére. A rendőrség a tekintetben viszont nyugodt lehetett, hogy „huligán megmozdulásra” utaló értesüléseik nem voltak.
A mérkőzés előtti napokban a jegyeladás, pontosabban az eladott jegyek elosztásának a kérdése a szurkolókat is foglalkoztatta. „Kőműves” informátor előtt az FTC volt propagandistája kifakadt, hogy a jobb helyekre szóló belépőket a munkásőrség és a BM kapta, mert félnek. (Hogy kik és kitől, vagy mitől, a jelentésből nem derül ki.) A Fradi pénztárosa abbeli félelmének adott hangot, hogy valakik valamire készülnek, amiből csak baj szokott származni.
Amikor az ügynök felvetette, hogy abból senkinek sem lesz baja, ha a szabálytalanságnál fütyülnek, az úszószakosztály jelen lévő elnöke megjegyezte: „Na de itt nem arra mennek, hanem tudják azt, hogy a mieink kiesnek, és ez fáj a magyar közönségnek.” A pénztáros szerint a közönség ennek ellenére, sőt csak azért is balhézni fog, és biztosra vette, hogy lesz, akit elvisznek. „Kőműves” pár nappal később egy beszélgetésről számol be, amelynek az egyik résztvevője felvetette, hogy úgysem nyerhetünk, mire egy másik jelenlévő megjegyezte, hogy akkor „olyan tüntetés lesz, hogy az na”. Az informátor szerint ha jobbak a mieink, akkor nyerhetünk a szovjetek ellen, mint Nápolyban a vízilabda-csapat, ám erre azt a választ kapta, hogy az más, ott nincs akkora tömeg, mint a focinál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.