Akinek a mennyország volt Auschwitz
2013. szeptember 11. 08:59
Mélyen eltemette magában, s még - volt férje kivételével - szűkebb családja előtt sem beszélt soha gyermekkoráról Brigitte Höss, Rudolf Höss, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor egykori parancsnokának lánya. A hölgy csak most nyílt meg a sajtónak, s könyvet ír apja elfogásáról.
Korábban
Terhes örökség
Brigitte Höss az Egyesült Államokban, Virginia államban él. Ma már nyugdíjas, előtte több mint három évtizeden át egy neves washingtoni divatszalonban dolgozott. Nemrégiben rákot diagnosztizáltak nála.
Brigitte-nek nem ez az egyetlen tragédiája. A 80 éves hölgynek azzal is meg kellett küzdenie hosszú életében, hogy feldolgozza: ő volt Rudolf Höss, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor hóhérparancsnokának lánya.
Rudolf Franz Ferdinand Höss 1900. november 25-én született Baden-Badenben, 1922-ben lépett be a náci pártba, 1934-ben pedig az SS-be. Az auschwitzi tábor parancsnoki tisztjét 1943 nyaráig – mint SS-Obersturmbannführer – Höss töltötte be. Höss nürnbergi kihallgatása során mondta el, hogy 1941 júniusában Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője személyes parancsba adta neki a zsidóság teljes fizikai megsemmisítését. Himmler céljának Auschwitzot jelölte ki, s tudatta Hössszel, hogy minden további parancsot Adolf Eichmanntól fog kapni.
A várost 1939. november 1-jén csatolták a Harmadik Birodalomhoz, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Höss itt a treblinkai megsemmisítőtábor felkeresésekor szerzett tapasztalatait tesztelte és „tökéletesítette” az 1942. januári wannseei konferenciát elrendelt, a zsidókérdést rendező "végső megoldás" (Endlösung) értelmében. Legalább 1,1 millió embert gyilkoltak meg Auschwitzban, legtöbbjük zsidó volt, de 20 ezer romát és több tízezer lengyel és orosz hadifoglyot is elgázosítottak.
Brigitte Höss apja dicstelen múltját negyven éven át magában tartotta, és még saját családjának sem beszélt az auschwitzi parancsnoknak a holokausztban betöltött szerepéről. Thomas Harding újságírónak három évbe telt, mire megtalálta az idős asszonyt. Brigitte jelenleg Hanns and Rudolf című könyvén dolgozik, amely azt meséli el, hogyan kapták el a britek 1946-ban az álnevén, helyi gazdálkodónak öltözve bujkáló Hösst.
Az SS-iratok szerint Brigitte Höss 1933. augusztus 18-án látta meg a napvilágot Rudolf Höss és Hedwig Hensel gyermekeként. A párnak öt gyereke, két fia és a három lánya született. Brigitte-nek egészen különleges gyermekkora volt: a Balti-tenger mellett, egy farmon nevelkedett, majd – apja állomáshelyét követve – egyik koncentrációs táborból a másikba költözött, ahogy apja egyre feljebb és feljebb emelkedett a ranglétrán: Dachaut előbb Sachsenhausen, majd Auschwitz követte.
1940 és 1944 között a család egy kétemeletes villában lakott Auschwitz határában – elég közel ahhoz, hogy a második emeleti ablakból rá lehessen látni a barakkokra és a régi krematóriumra. Brigitte anyja szerint otthonuk maga volt a paradicsom: szakácsok, kertészek, sofőrök, varrónők, fodrászok és bejárónők szolgálták ki őket, lakásukat pedig gyönyörű, zsidóktól rabolt bútorokkal rendezték be és értékes műalkotásokkal ékesítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.