10 tény a kokainról
2013. szeptember 23. 11:32
1. A dél-amerikai inka törzsek már i. e. 3000-ben is fogyasztottak kokalevelet, amelyet elsősorban vallási-rituális, valamint energetizáló célra használtak.
2. Az inkák amputációk, valamint egyéb fájdalmas sebészi beavatkozások esetén fájdalomcsillapítóként is alkalmazták a kokát.
3. Az elesett inka harcosok feleségeit gyakran élve eltemették férjük mellé. Az asszony haláltusáját ilyenkor kokával könnyítették meg.
4. Bár a spanyol hódítók kezdetben ellenérzésekkel viseltettek a koka iránt, idővel rájöttek, hogy a bányákban robotoló indiánok sokkal energikusabbá és engedelmessé válnak tőle.
5. 1859-ben Albert Niemann, a göttingeni egyetem diákja vonta ki először a kokacserje levelében található aktív anyagot, a kokaint.
6. Az 1863-ban forgalomba kerülő Vin Mariani nevű, kokalevél-kivonatot is tartalmazó gyógyhatású italt többek között H.G. Wells, Ulysses S. Grant, valamint XIII. Leó pápa is fogyasztotta.
7. 1903-ig, az új recept bevezetéséig minden pohár kóla 9 milligramm kokaint tartalmazott.
8. Sigmund Freud nagyban hozzájárult, hogy Európában is felfedezték a kokain gyógyászati hatásait. Maga is a szer fogyasztói közé tartozott, és sokak szerint számos sikerkönyvét is a kábítószer hatása alatt írta.
9. A gyógyászati céllal történő kokainfogyasztás egészen 1922-ig legális volt az USA-ban, ekkor azonban a drogfogyasztás következményeként bekövetkező halálesetek magas száma miatt betiltották a szert.
10. Peruban a kokát még manapság is használják az idő és a távolság mértékegységként. Egy cocada 45 perc gyaloglással egyenlő, mivel ennyi idő alatt rág el az ember kényelmesen egy kokalabdacsot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.