A franciák elleni háborútól tartott Churchill
2013. november 7. 13:48
Churchill azon aggódott, hogy túl messzire löki magától a franciákat, s már attól félt, hogy háborúba sodródik második világháborús szövetségesével - derült ki egy eddig titkosítás alatt levő, árverésre kerülő táviratból.
Korábban
1940 nyarán súlyos dilemma elé került Winston Churchill brit kormányfő. Miután Franciaország kapitulált, már csak a La Manche-csatorna választotta el Nagy-Britanniát a Harmadik Birodalomtól, s félő volt, hogy a németek a francia flottát is megszerzik, amelyet felhasználva megkezdhetik a szigetország elleni inváziót. Churchill ekkor ultimátumot adott a franciáknak, hogy süllyesszék el a hajókat vagy irányítsák őket a csatornán keresztül a brit kikötőkbe.
Jean Francois Darlan tengernagy júniusban ígéretet tett rá, hogy a flotta nem fog a németek kezére kerülni, de miután Darlan az új Pétain-kormányban tengerészeti miniszterré avanzsált, hirtelen hátraarcot csinált. A brit kikötőkbe való áthajózás ezzel lekerült a napirendből, így Churchill úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást. A Királyi Haditengerészet felkészült a támadásra: a Katapult fedőnevű hadművelet végrehajtását július 3-ára tűzték ki.
A francia-algériai partokon fekvő Mers el-Kebir haditengerészeti támaszponton horgonyzó francia hadihajók elleni, 1300 francia tengerész életét követelő támadás fordulópontot jelentett a második világháború addigi történetében. A francia „Pearl Harbor” komoly diplomáciai pengeváltásokhoz vezetett, sokan nem tudták megbocsátani a brit kormányfő vitatott döntését. A britek így sem tudták elérni katonai céljaikat, mivel a francia flottának csak egy részét sikerült megszerezniük. Inkább szimbolikus volt, amikor a franciák légitámadásokat hajtottak végre a brit fennhatóság alatt álló Gibraltár ellen, de Pierre Laval miniszterelnök például ötszáz francia pilótát ajánlott fel az Anglia elleni háborúhoz. (Lavalt még az év decemberében Pétain lemondatta, letartóztatták, majd a háború után hazaárulás vádjával bíróság elé állították és kivégezték.)
Amikor Churchill kiállt és sűrű tapsvihar közepette bejelentette döntését a Képviselőházban, a pártok egy emberként álltak mögé. Különösen az Egyesült Államoknak sikerült ezzel bebizonyítania, hogy London kész akár egyedül szembeszállni a Harmadik Birodalommal. Magának az érintettnek azonban komoly fenntartásai és félelmei voltak – ez derül ki abból a táviratból, amelynek titkosítását október végén oldották fel. A táviratot a War Office küldte néhány órával a Mers el-Kebir-i támadás után, s az áll benne, hogy "minden óvintézkedést meg kell tenni, ha Franciaország hadüzenetet küld". További részleteket későbbre ígértek, s elsősorban Sir John Dill tábornoknak, a birodalmi vezérkar főnökének szánták a táviratot, az ő rendfokozata (Chief of the Imperial General Staff, CIGS) mellett egy piros pipa állt.
A háborús mementót Dill egyik leszármazottja a londoni International Autograph Auctions-on keresztül tervezi elárverezni, amelyre novemberben kerülhet sor. A távirat akár 200 fontért is elkelhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap