2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Átadták az esztergomi vár felújított kápolnáját

2013. december 16. 09:43 MTI

Az esztergomi vármúzeumban átadták vasárnap az egykori királyi vár felújított kápolnáját, az épületet és felújított freskóit 13 év után láthatja újra a nagyközönség. Az esztergomi középkori királyi palotát és kápolnát első alkalommal az 1930-as évek végén restaurálták.

"Az Esztergomot királyi központtá tevő Szent István nyugati kereszténységhez tartozást választó és azt végigvivő uralkodói akarata meghatározta későbbi értékválasztásainkat is, hidat képezhettünk, közvetítői feladatok láthattunk el" - mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a kápolna avatóján. Hölvényi György hangsúlyozta, hogy Magyarország nem egyszerűen átvette a nyugat-európai politikát és közigazgatást, nem csapódó országként létezett, hanem saját értékeit vállalva, konfliktushelyzeteket sem megkerülve tudott jelen lenni a kor Európájában.

Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, lendületet adott a munkáknak, hogy a helyreállítást a kormány 50 millió forinttal támogatta. A teljes rekonstrukció várhatóan 2015 januárjában fejeződik be.

Az esztergomi középkori királyi palotát és kápolnát első alkalommal az 1930-as évek végén restaurálták. Az 1960-as években elvégzett újabb felújításokból a kápolna kimaradt. Az épület festészeti díszítése csak a mostani restaurálás után lett látható Wierdl Zsuzsanna munkájának köszönhetően. A restaurátor a falképek pusztulástól való megmentésen túl a számos átfestés alatt megtalálta a kápolna eredeti kifestését, annak számos részletét.

A felújított kápolna átadása alkalmából Esztergomban indította el a Magyar Nemzeti Múzeum országos vándorkiállítását Múzeum körút - évszázados élmények a virtuális gömbsátorban címmel. A főtéren felállított sátorban bemutatják a múzeum történetét és intézményeinek gyűjteményét. A december 17-ig ingyenesen látogatható tárlat a várkápolnát és freskóit népszerűsíti. Felidézi az épület keletkezésének történetét, majd a látogatók videoinstallációval utazást tehetnek a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó 10 vidéki múzeumban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár