Fejre állította a társadalmat a miniszoknya megálmodója
2014. február 11. 11:05 MTI
Nemcsak a divatot, hanem a hatvanas évek társadalmát is fejre állította, és úgy vélik, manapság már nem születhet olyan áttörés az öltözködésben, amelyet a miniszoknya kedden 80 éves megalkotója, Mary Quant hajtott végre.
Korábban
A tervező sikertörténete 1955-ben kezdődött, amikor London sikkes Chelsea negyedében megnyitotta Bazaar nevű butikját. Az akkoriban 21 éves lányt azóta elhunyt férje és üzlettársa támogatta. Egyszer túl rövidre vágta az anyagot, majd piacra került az első miniszoknya-kollekció. Nem sokkal később már az egész világon tombolt a miniláz, s amit az erkölcsi apostolok obszcén rongynak tekintettek, a nők - na és persze a férfiak - seregeit sodorta önkívületbe.
Nagyobb szabadság a lábaknak és a fejnek, ez volt az, amire a nők vágytak. Ez járt Mary Quant fejében is, amikor a kritikus térdvonalnál jóval feljebb vágta el az anyagot. "Valahogy boldoggá tette az embereket" - magyarázta a tervező. "Áttörés volt" - hangsúlyozta. Ekkoriban már a miniszoknya mellé a rockzene is felzárkózott.
A fiatalon hatalmas sikert elérő tervezőnek a vérében volt a szabászat: már ötévesen magának varrta ruháit, később a londoni Goldsmith College iparművészeti iskola hallgatója lett. Nem akart provokálni, inkább csak jól akarta érezni magát. "Nem akartam botrányt" - hangsúlyozta.
Miután a mini szalonképessé vált, és túl sok pucér felület lepleződött le, Mary Quant - elsőként - finom harisnyanadrágba bújtatta a női lábakat. Maga II. Erzsébet királynő is, aki inkább kézitáskák, semmint miniszoknyák iránti vonzalmáról híres, elismerte a tervező érdemeit, 1966-ban érdemrenddel tűntette ki.
Mikor már a Beatles tagjai is minibe bújtatták barátnőiket, és a kifinomult hölgyek is behódoltak, a miniszoknya pedig a hatvanas évek szimbólumává vált, Mary Quant 1969-ben elindította saját divat- és kozmetikai hálózatát. A márka különösen Japánban ért el nagy sikereket. Quant 2000-ben vonult vissza az üzleti életből.
A 80 éves asszony manapság vidéken él, szenvedélyes kertész. A miniszoknyát már csak különleges alkalmakkor veszi elő, mint évekkel ezelőtt elmondta, általában nadrágot, pólót és dzsekit hord. A 21. században szerinte a nőknek elsősorban egyvalamire lesz szükségük az öltözködésben, ez pedig a fekete harisnyanadrág.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap