"Mindszenty életútja példát mutat a magyarságnak"
2014. március 3. 09:30 MTI
Mindszenty József bíboros életútja példát mutat a magyarságnak és a kereszténységnek - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke A köztünk élő Mindszenty című konferencián szombaton a Parlamentben.
Korábban
A Mindszenty Alapítvány és a Mindszenty Társaság rendezvényén Lezsák Sándor kiemelte: a társaság célja, hogy a bíboros emlékét erősítse konferenciák, tanácskozások szervezésével, könyvek, tanulmányok kiadásával, ösztöndíjak odaítélésével, amivel igyekeznek "egészséges Mindszenty-kultuszt" létrehozni.
Felhívta a figyelmet: Esztergomban egészalakos Mindszenty-szobrot avatnak májusban, ezenkívül országos szinten számos, Mindszentyre emlékező összejövetelt rendeztek, a Csendes-óceán kis szigetén, az 1994 óta független Palaun pedig Mindszenty József középiskola működik azzal a céllal, hogy "jó állampolgárt, jó keresztényt és jó palauit" neveljen.
Az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: a bíboros "élő hitet táplál", és emlékezete jelen van akkor is, "amikor róla beszélünk". Sokan tevékenykednek azért, hogy a bíboros élete a jövőben is példát jelentsen a következő generációknak - mutatott rá Lezsák Sándor, aki az eseményen tolmácsolta Kövér László házelnök üdvözletét a résztvevőknek. A rendezvényen Mindszenty-emlékérmet adtak át Kuklay Antal nyugalmazott plébánosnak és Zinner Tibor jogtörténésznek.
Horváth Béla, a Mindszenty Társaság tagja laudációjában elmondta: Kuklay Antal 1953-tól járt a budapesti papi szemináriumba, 1956-ban társaival röpiratot szerkesztett, amelyben Mindszenty és a bebörtönzött papok kiengedését és a szerzetesrendek újraalapítását követelték. 1956. november 3-án részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal dokumentumainak - besúgójelentések, nyilvántartások - lefoglalásában. A forradalom és szabadságharc leverése után segített a nemzetőrök menekítésében, tevékenységéért 1957-ben letartóztatták, 1958-ban 10 év börtönre ítélték, amnesztiával 1963-ban szabadult. Ezután rendőri felügyelet mellett, a lelkipásztori munkától eltiltva élt, Sátoraljaújhelyen segédmunkásként dolgozott, ezalatt pedig katolikus gyűjteményt hozott létre Sárospatakon. Később a borsodi Köröm község plébániáján szolgált.
Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság leköszönő titkára Zinner Tiborról elmondta: a 20. századi történelmet, ezen belül a diktatúra természetrajzát kutatja. Történelem-földrajz szakon végzett, majd tanársegéd volt a Debreceni Egyetemen, ezután az országos levéltár tudományos kutatója lett. Az Ébredő Magyarok Egyesületének korai történetéről írt monográfiával védte meg disszertációját. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán tiszteletbeli egyetemi tanár, ezenkívül a miskolci, a győri és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának oktatója. Kutatási területeihez tartozik a koncepciós perek bíráinak, ügyészeinek szerepe, illetve Mindszenty elítélése, rabsága és az Egyesült Államok nagykövetségén töltött időszaka.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.