Dús fekete a haja az ezerötszáz éves kínai asszonynak
2014. március 13. 18:31 MTI
Ezerötszáz éves koporsót nyitottak fel a régészek egy sírfeltárás során az észak-kínai Belső-Mongóliában - számoltak be a terület illetékesei a Hszinhua hírügynökségnek.
Korábban
A fenyőkoporsót a régészek különös gondossággal nyitották fel, az elhunyt maradványait selyembe burkolva találták. A tetem vélhetően egy az északi Vej dinasztiában (386-534) élt arisztokrata nőé lehet. Dús fekete haja volt, fém fejpánt ékesítette és szőrmecsizmát viselt. A hajmintából a szakemberek valószínűleg meg fogják tudni állapítani a korát és étkezési szokásait.
A sírban találtak egy íjat, egy tőrt, valamint kerámiaedényeket és tálakat. A sírkamra közepén elhelyezett koporsót egy bronz sárkányfejből aláhulló selyemfüggöny borította. Hszilin Gol város kulturális hivatalának helyettes vezetője, Csuang Jung-hszing elmondta, hogy a szakemberek egyfajta "mentőakciót" hajtottak végre, ugyanis a hatóságok illetékteleneket csíptek fülön, akik már tíz méter mély gödröt ástak a sír bejáratát keresve.
A szakemberek szerint a jó állapotban lévő sírból származó lelet segíteni fogja a térségben egykor domináns, ősi, nomád, hszianbej etnikai csoport temetési szertartásainak kutatását. Az elmúlt két évben két másik arisztokratasírt is felfedeztek a környéken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap