Boldoggá avathatják az egykori munkáslányt
2014. március 31. 10:40 MTI
Több százan imádkoztak Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért szombaton a sírjánál és vértanúságának helyszínén, a Veszprém megyei Litéren. Az egykori munkáslány 1945-ben szovjet katonák támadásakor társnői védelmében áldozta fel életét.
Korábban
A temetőből Márfi Gyula veszprémi érsek vezetésével a megemlékezők imádkozva a település iskolájának udvarára vonultak, ahol Bódi Mária Magdolnát annak idején egy szovjet katona lelőtte, miután a fiatal lány ellenállt a támadásának.
Az ünnepség itt a vértanú munkáslány szobrának megkoszorúzásával, irodalmi műsorral, majd szentmisével folytatódott. A szentmisén részt vett Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök, valamint Seregély István nyugalmazott egri érsek is.
Szécsi Ferenc plébános az MTI-nek azt mondta: hamarosan lezárul a vértanú boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakasza. Amint ez megtörténik, a dokumentumokat Márfi Gyula érsek viszi el Rómába. Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását még Mindszenty József veszprémi püspökként kezdte el 1945-ben, ám a dokumentációk ismeretlen okok miatt nem jutottak el Rómába.
Bódi Mária Magdolna 1921-ben született Szigligeten, Litéren nőtt fel, családjában nem kapott vallásos nevelést, de az iskolai hittanórák hatására korán vallásossá vált. Nagyon szerette a kisgyerekeket, nagyra becsülte az anyaságot, mégsem a házasságot választotta. Bár apáca nem lehetett, mivel a szülei nem házasodtak össze, húszévesen első zárt lelkigyakorlatán kellő megfontolás után 1941-ben szüzességi fogadalmat tett. 1942-ben kongreganistává avatták. A balatonfűzfői Nitrokémia gyár munkásaként dolgozott, emellett gyerekeket nevelt vallásos életre, a háború alatt a nőknek ápolónői tanfolyamot szervezett, amit maga is elvégzett.
A településen ma is nagy kultusza van Bódi Mária Magdolnának, élő hagyományként ápolják emlékét - monda Szécsi Ferenc. Hozzátette: az egykori munkáslány példamutató életének híre a határokon túlra is eljutott, s az évenként megrendezett megemlékezésekre Németországból és az Egyesült Államokból is érkeznek hívek, hogy együtt idézzék fel Bódi Mária Magdolna emlékét és imádkozzanak boldoggá avatásáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.