Árpád-kori faluval bővül a skanzen
2014. április 3. 15:06 MTI
Hat épületből álló Árpád-kori faluval bővül a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzen egy magyar-román európai uniós projekt keretében; a beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el a Sóstói Múzeumfaluban.
Korábban
Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója az alapkőletételi ünnepség sajtótájékoztatóján elmondta: az intézmény a romániai szatmárnémeti Szatmár Múzeummal közösen pályázott és nyert 265 ezer eurót (mintegy 80 millió forintot) fejlesztésre.
A határon átnyúló túrizmus erősítését szolgáló Cult-Tour pályázat keretében hozzák létre a honfoglalás-kori falut és bővítenek egy magtárépületet a Sóstói Múzeumfaluban. Emellett Papos településen felújítják a gótikus műemlék templomot, Tiszabercelen a Bessenyei György emlékházat, míg Szabolcs községben a Mudrány-kúria pincéjét, ahol a szőlőtermesztést és a borkultúrát bemutató állandó kiállítást rendeznek be. Román oldalon egy görög katolikus püspöki épületet, valamint két Ady-házat tesznek rendbe, illetve régészeti feltárást is végeznek.
Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója közölte: a létesítmény úgynevezett látogatóközpontja egy uradalmi magtár épületében kapott helyet, amelyet most bővítenek, 400 négyzetméter alapterületű, kiállítások rendezésére alkalmas teret hoznak létre.
Az Árpád-kori falu építésével kapcsolatban kiemelte, hogy az ásatási megfigyelésekre, történeti forrásokra és néprajzi kutatásokra alapozva készítik el a honfoglaláskori létesítményeket. A múzeumfaluban látható lesz egy újjáépített, a borsodi földvár közelében feltárt épület, egy kiskunfélegyházi, földbe vájt, valamikori lakás, amely az alföldi parasztgazda otthonaként szolgált egykor, valamint a szamoskéri várjobbágy réges régi hajléka. Egy Nyíregyháza-Rozsrétszőlőn feltárt kunyhó pedig a pákász életmódját idézi majd vissza.
Felépítenek egy visegrádi házat is, amelyben szemléltetik az Árpád-kori falvak kialakulását az ötletektől kezdve a kivitelezésig. Továbbá kemence, műhely, terménytároló és kút is készül egy honfoglalás-kori portára. A sóstógyógyfürdői skanzen vezetőinek terve, hogy az Árpád-kori falut később tovább építik, terménytároló vermeket, műhelyeket, ólakat, sőt egy korabeli templomot is rekonstruálnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap