10 érdekesség a Napkirályról
2014. május 7. 11:28
Korábban
1. A 72 éven át – minden európai uralkodónál hosszabb ideig – regnáló XIV. Lajos uralkodása alatt Franciaország Európa vezető politikai és kulturális – valamint sokáig katonai – nagyhatalma volt.
2. A közhiedelemmel ellentétben sohasem hagyta el XIV. Lajos száját a szállóigévé vált mondat: „az állam én vagyok”.
3. Bár testét minden reggel lemosták egy nedves törölközővel, és kölnivizet is használt, a Napkirály a korabeli szokásoknak megfelelően nem volt a mosakodás megszállottja. 1665-ben mindössze egy alkalommal fürdött.
4. A Napkirály idejében megtiszteltetésnek számított, ha az uralkodó valakit az árnyékszéken ülve fogadott. A részvétel jogát több tízezer aranyért meg is lehetett vásárolni.
5. A Napkirály vacsorája jól megszervezett szertartásrend szerint zajlott, amelyhez közel 500 fős személyzet segédkezett.
6. Mivel a Napkirály udvarában csak a királyi családnak álltak rendelkezésére hordozható árnyékszékek, a kevés vécézésre alkalmas eszközzel rendelkező személyzet a legtöbb esetben ott végezte dolgát, ahol tudta.
7. Bár a legenda szerint a Napkirály alacsony termetének elfedésére viselt magas sarkú cipőket, valójában magasabb volt a korabeli átlagnál.
8. A balettrajongó Napkirály uralkodása kezdetén a királyi udvarban számos balettelőadásban, többek között Molière darabjaiban is szerepelt.
9. Halála után az orvosok megállapították, hogy a Napkirálynak – torkosságának köszönhetően – az átlagosnál kétszer nagyobb gyomra és belei voltak.
10. A Napkirály bebalzsamozott szívét a francia forradalom alatt ellopták. A legenda szerint William Buckland őslénykutatóhoz került, aki jóízűen elfogyasztotta a királyi testrészt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap